II. Az értékek világa

II. 1.       A magyar nemzeteszme és az egyetem

Amikor a magyar konzervatív jobboldal kilencven évvel ezelőtt Trianonra történelmi perspektívában adott választ, világosan fogalmazott és cselekedett: az elvesztett nemzetrészek híján a Kárpát-medencei magyar szupremáció (visszájáról: a nemzeti megmaradás) stratégiája csak a szellemi-kulturális értékőrzés, megerősödés lehet. A Klebersberg-Hóman-Teleki-Magyary vonulat teljes politikai támogatást tudott az ügy mögé állítani, amivel a kiművelt emberfők és tudományos lépéstartás (Széchenyi, Eötvös József, Eötvös Loránd) örökségét a legnemesebb magyar konzervatív liberális hagyomány fő elemévé tette. Olyannyira erős volt ennek hatása, hogy évtizedeken át, a kommunista hatalomátvételtől sem zavartatva, a magyar nemzeti identitás elidegeníthetetlen alkotóelemévé vált a tudományos-oktatási kiválóság és kreativitás toposza a közvéleményben is. A magyar felsőoktatás elmúlt fél évszázadában professzoraink, kutatóink, hallgatóink kompromisszumoktól terhelten és többnyire szűk mozgástér közepette, de ennek jegyében igyekeztek benntartani képzésünket a világ főáramában.

A rendszerváltozás után is e hagyománynak nyílt tere, amikor a magyar családoknak a tudásértéken alapuló felemelkedés melletti elkötelezettsége helyezte nyomás alá a felsőoktatást, annak érdekében, hogy a magasabb képzettség ne csak a kivételezettek számára váljon hozzáférhetővé. Ezzel együtt járt a politikai konszenzus a tudásalapú gazdaság, a magas hozzáadott értéket igénylő multinacionális tőke igenlésében. A mind súlyosabb alulfinanszírozottság idején is megmaradt a felsőoktatás társadalmi tekintélye és vonzereje a fiatalok és családjaik számára.

Paradox, hogy éppen most kérdőjeleződik meg a magyarság-stratégia konzervatív történelmi alapvetése a tudás-központúságról. Azok a gazdasági csoportok ugyanis, amelyek a beszállítói-segédmunkás Magyarországban érdekeltek, el tudták érni a felsőoktatás politikai súlyának csökkenését. Emögött érzékelhető egy kádári utókorból örökölt bizarr érdekszövetség: az olcsó munkaerőn alapuló magyar jövő víziója talált segédletre a világszerte bukófélben lévő, nálunk azonban még hatni képes technokrata-monetarista, Bokros-típusú államigazgatási csoportban Előbbiek természetes önérdeke, hogy mondjunk le a tudásalapú gazdaság és társadalom értékelvéről, elégedjünk meg az alacsony munkaerő-költségek miatt Magyarországot választó tőkével. A mindenkori megszorítók ehhez szolgáltatják a felsőoktatásból kivonhatónak tartott források zsákmányát, kiegészítve az egyetemek és főiskolák állami központból irányíthatóságának kudarcra ítélt vágyálmával.

A válságból így Magyarország a fejlett világ előre tekintő népeitől gyökeresen eltérő utat választott kivezetésül. Míg náluk az oktatási és kutatási kiadásokat nemhogy nem csökkentették, de jónéhány helyen növelték, nálunk arányaiban az egyik legnagyobb „válságadó” a felsőoktatást sújtja.