Amit a kutatás-fejleszti ráfordítási és publikációs kibocsátási adatokból láttunk eddig, mostanra már a tudománypolitika szintjén érzékelhetjük: Kína elkezdte átrajzolni a világ tudományos térképét.
Politikai-gazdaságfejlesztési szempontból persze már elég sok szó esik a Kínai Népköztársaság “Egy Övezet – Egy Út” (BRI) kezdeményezéséről – a Nature annak járt utána, hogy mit jelent ez a világ tudománya számára.
Nem véletlen az egyik legfontosabb tudományos lap érdeklődése: a kínai vezetők folyamatosan hangsúlyozták, mennyire központi jelentőségű a BRI számára a tudományos expanzió. Nincs ezen mit csindálkozni: annek idején az USA-Szovjetúnió szembenállásban is meghatározó volt ez a vonatkozás, persze, elssorban a katonai célra és használható technológiákhoz kapcsolódó területeken. Most ez a gazdaságfejlesztésben is lényeges kutatási irányokat érinti, nyilván nem függetléenül a militáris felhasználhatóságtól.
A Nature-intejúk bemutatják, hogy a szegényebb országok számára milyen közvetlen kutatás-fejlesztési bővülést jelent az erre szánt cca háromszázmillió dolláros ráfordítás. De ennél is lényegesebb, hogy mindezzel Kína végérvényesen túllép a “Nyugati egyetemekre küldjük a fiatalokat tanulni” korszakon és ő válik ösztönző/befogadó szereplőjévé a nemzetközi tudományosságnak. A világpolitika nyelvén szólva: alkalmazza a soft power egyik leghatásosabb formáját.
Teheti, hiszen az európai és különösen amerikai centrumok meglehetősen passzívnak mutatkoztak ezügyben, különösen Afrika irányában. Most persze érkeznek a kritikák a brain-drain új formáját emlegetve, vagy a BRI környezeti károkozását, de ezeket Kína a maga módján sorra megválaszolja és közben adja az ösztöndíjakat, létesíti a közös kutatási központokat.
Nagy kérdés, hogy a nyugati akadémiai világ (és a mögötte álló kormányok) milyen stratégiát választanak?
Egyetemi Polgár 
Hozzászólás