1. A munkaerőpiaci mítosznak alárendelt felsőoktatás hatékonytalan és gazdaságpolitikai tévút.
A leggyakoribb kritikák akörül forognak, hogy a felsőfokú képzés állítólagosan nem felel meg a munkaerőpiaci igényeinek, sem tartalmában, sem szakmai szerkezetében. Ezt a valóságos munkaerőpiac másképpen tudja: a diplomások álláskeresési ideje a gazdasági válság időszakában is csak néhány hónap, magyarországi foglalkoztatottságuk és bérelőnyük pedig változatlanul kiemelkedő.
Munkanélküliségi arány az OECD országokban, iskolai végzettség szerint (1997-2008)
* Szlovákiában kiugróan magas, 36%-os a középfok alatti végzettségűek munkanélkülisége!
OECD Education at Glance 2010 alapján
A gazdasági igények fétis-szerű emlegetése nem vet számot azzal, vajon melyik munkaerőpiaci szempontot kellene érvényesíteni: az alacsony hozzáadott értéket tartalmazó vállalkozásokét, vagy a multinacionális high-tech cégekét, vagy a társadalmi-gazdasági innovációkat hordozó kisvállalkozásokét? És valóban tudja ma egy magyar vállalkozó, illetve gazdasági döntéshozó öt-hét évre előre (hiszen a felsőoktatási átfutási idő legalább ennyi), hogy milyen számban milyen végzettségű diplomásra lesz szüksége?
Ehelyett az elsajátítandó készségek középtávú előrejelzése valamint a kreativitást, alkalmazkodó-képességet és folyamatos önfejlesztést megalapozó, klasszikus tudásanyagra támaszkodó képzés magas színvonalának megkövetelése volna szükséges. Éppen ez az, ami a felsőoktatást megkülönbözteti a szakiskoláktól és vállalati tanfolyamoktól, s éppen ez az, aminek révén nem a betanított munkások kiszolgáltatott állama leszünk, hanem a saját tudásbázisból erőt nyerő, önálló stratégiára képes ország.
Egyetemi Polgár 
Egy hozzászólás a “A munkaerőpiaci mítosz”