Az egyetem ügye

II. 3.       Az egyetem ügye

Történeti hagyomány, statisztika, mérhető teljesítmények, logikus érvek, a lélek és szellem nehezen számszerűsíthető tényei – nem érdemes naivnak lennünk, a gazdasági-politikai-pénzügyi érdekérvényesítés egyetlen mozdulatával félresöpörhető okvetetlenkedések csupán. Mármint az amorális gazdagodás, a nyers pénz- és hatalmi uralom, a provinciális felvilágosítók pöffeszkedően értékmentes technokráciájának világában. Aminek a leváltását mitől mástól remélhette az értékelkötelezett, konzervatív értelmiség, mint a történeti, intellektuális és kulturális értékek mellett hitet tevő politikától?

Az elmúlt két évtizedben ugyanis kiismerhettük az értékmentesség szirénhangjait. Az európai, majd euroatlanti egyetem azonban nyolcszáz éves történetében sohasem volt pusztán technokrata projekt – az uniós folyamatokra vagy éppen fiskális követelményekre hivatkozó mantrák többnyire gondolattalanságot, szolgai alkalmazkodást, nem ritkán korrupciót lepleztek az elmúlt években.

Ezzel szemben van igazi cél, ami ma sem lehet más, mint egy évszázaddal ezelőtt: az észrevehetőség és szellemi-kulturális fennmaradás elérése. Azt se feledjük, hogy hipokrita minden szó a nemzeti hagyomány és kultúra fontosságáról, ha a kellően széleskörű, magas színvonalú és elérhető felsőoktatás nem neveli ki a kulturális termékek létrehozóit és fogyasztóit. Enélkül nincs autonómia, nincs önállóság és szétmállik a határokon átívelő kötőereje is a magyarságnak.

A tudás melletti elkötelezettség más tekintetben is összekötött évszázadon át. A konzervatív-liberális eszmekör felsőoktatás-politikájának természetesen sok, joggal bírálható eleme akadt. Azonban az oktatás és tudomány nemzetstratégiai igenlése közös platformja volt a többi konzervatív, illetve baloldali és szabadelvű áramlatokkal, s így az egészséges nemzetekben kellő mértékűen létező egység egyik fontos tényezőjét jelentette. Így válhatott a felsőoktatási rendszerváltozás sokunk közösen megalkotott igaz történetévé és ma is igazodási pontot jelentő eszmék tárházává.

Az egyetem ügye mindezek okán elsősorban nem intézményszervezési és gazdaságpolitikai kérdés, hanem értékvilágok közötti választás. Ebben kell színt valljanak mindazok, akik a következő évtizedeket meghatározó döntésekért felelősek lesznek.