A kétezres évek közepén az akkoriban regnáló szabaddemokrata felsőoktatási kormányzat megtört egy másfél évtizedes politikai konszenzust és az egyetemi autonómiát sértő törvényi rendelkezést vitt keresztül az Országgyűlésen. Az akkor még életerős Alkotmánybíróság a tudományos kutatás szabadságából vezette le a törvényhelyet megsemmisítő határozatát, amivel utólag is elismerte a hallgatói mozgalom rendszerváltozáskori érvelésének igazságát.
Mi tagadás, 1988-90-ben ambivalens érzéseink voltak az autonómiáról: egyrészt fontosnak gondoltuk a pártállami hatalommal szemben, másrészt aggódtunk, hogy védőernyője lehet az egyetemi viszonyok mozdulatlanságának.
Tag Archives: tanszabadság
Egyetemi autonómia – védhető?
20 febIntellektuális vereségünk felé félúton
10 febIgazán nem panaszkodhat a felsőoktatás arra, hogy mellékes tényező volna a honi közéletben. Csak ennek a hétnek a termése: a kormánypárt frakcióvezetője bejelentette korrekciós szándékát, a miniszterelnök körvonalazta finanszírozási alapállását, a jobboldal egyik vezető ideológusa Németországot történelmi ívben helyretevő esszéjének meghatározó motívuma a német (felső)oktatás elemzése.
Ahhoz képest, hogy jelen sorok írója másfél évtizednyi busongást és egy kandidátusi értekezést szentelt a felsőoktatási nyilvánosság és média-jelenlét csökevényes voltának, ez maga az aranykor: fontossá vált az egyetem ügye a közbeszédben, látványosan meghaladtuk az évi kétszeri (felvételi+diáktüntetés) híradások kvótáját! Magától értetődően zajlana ilyenkor a magyar egyetemi elitben és értelmiségi közvéleményben az az izzó vita, ami a nemzetközi trendek érdemi ismeretében, a tudás társadalmi pozíciójáról vallott (világ)nézetek végiggondolásával és a hazai egyetemi viszonyok átlátásával kínálna kritikát, alernatíva-ágakat, lelkesítő eszméket az egyetem ügyében.
Nos, ennek nyoma sincs.
Vajon jogos és vajon értelmes az academic resistance? – II.
1 febAz állam újjászerveződésének időszakában fundamentálisabb érvekre és hosszabb távon is érvényes, a felnövekvő értelmiségi generációknak fogódzókat kínáló mintákra van szükség. Az európai (és ezen belül hangsúlyosan magyar, lásd Aranybulla) alkotmányos hagyomány Ius Resistendi-je méltó államelvi szövegkörnyezetet (és akinek ez jólesik, akár aktuálpolitikai vicceskedési alkalmat is) ad mindehhez, de az egyetem szempontjából annak végiggondolása volna lényeges, hogy az autonómia elve milyen összefüggésben áll a közfinanszírozás tényével? olvasásának folytatása
Hogyan/honnan tovább?
27 janAz egyetem konzervatív eszméjét újrafogalmazva Allan Bloom arra adott inspirációt, hogy létezik ezredfordulós alternatíva a munkaerőpiaci szemlélet modernista-baloldali dogmájával és a posztmodern értékrelativizmussal-multikulturalizmussal szemben. A klasszikus tudáseszmény, a tudomány egysége, a tudásátadás közösségi felelőssége/missziója egyaránt a minőséget, a teljesítményt állítja vissza jogaiba. Ebben formálódott a szabadság és műveltség értékén alapuló euroatlanti kultúra, a mi kultúránk, a sajátunk. Így az egyetem ennek az egyik legfontosabb bázisa. Túlélte a náci és kommunista gleichsajtolást-értékelüldözést, a hatvannyolcas anti-intellektualizmust, a nyolcvanas-kilencvenes évek technokrata terrorját.
A mai hazai egyetemellenes, teljesítmény-érzéketlen, neokádárista felsőoktatási kurzussal szemben is csak a magyar tudásközpontú hagyomány adhat esélyt. A rendetlenség és korrupció közegében mégiscsak indultak egyetemi innovációk az elmúlt két évtizedben, megtámogatva a nemzetközi nyitás eléggé nem túlértékelhető hozadékaival (főként a legkiválóbb oktatók és hallgatók nemzetközi mércék elé kerülésével és szocializálódásával). Ezek folyathatósága azon múlik, hogy a magyar egyetemi értelmiség minőség-elkötelezett része képes és hajlandó lesz-e az együttműködés kultúráját romboló, színvonalcsökkentő viszonyok közepette továbbvinni a korábbi intellektuális nemzeti és jelenlegi tudásfejlesztő nyugati főáram értékeit – itthon.
Megvilágító gondolatok
26 janEduline tudósításból: „Nyilvánvaló, hogy aki most tizenkettedikes, és decemberig nem nagyon tanult fizikát, kémiát, biológiát, az ebben az évben nem fog változtatni, de azt nem zárom ki, hogy akinek idén nem sikerül a felvételi, és nem akar diákhitelt felvenni, egy évet az életéből arra szán, hogy természettudományos tárgyakat tanuljon” (Hoffmann Rózsa 2012 január)
Gondolom, a TTK-k oktatói alig várják azokat a jövőre felvételiző humán érdeklődésűeket, akik egyéves természettudományi orientációváltás után a pénzkímélés belülről fakadó, őszinte kiváncsiságával rohamozzák meg a tanszékeket. Öröm lesz őket tanítani, csupa helyét megtalált, elégedett fiatal, akik leginkább fizika- és matematika tanárnak válnak majd be, hiszen nagyon jól és hitelesen tudják majd a szakterület belülről való szeretetére nevelni a középiskolásokat!
De van jobb is: olvasásának folytatása
Egyetemi Polgár 