Tag Archives: autonómia

Az akadémiai szabadság katolikus védelme

5 jún

Van ország, ahol valóban durva kormányzati beavatkozások okoznak kutatási-oktatási szabadságszűkítést: az USA. De, ahogyan egy korábbi tanulmányomban bemutattam, (“USAutonomy – az egykor hasznos legenda“) az amerikai egyetem autonómia-helyzete attól is rendkívül nehéz, hogy az adminisztratív hatalmi nyomás mellett ott az éppen ellentétes oldali beavatkozás, a progresszivista ideológiai-politikai csoportok és a hozzájuk hű média aktivitása.

Mindezzel szemben meglepő lehet, hogy egy jezsuita dékán áll ki az egyetemi szabadság mellett. De miért is lenne az? Hiszen maga a katolikus egyetemi tanítás Newman püspök révén két évszázaddal ezelőtt a tudományos kutatás szabadságának jegyében fogalmazódott meg.

Ennek jegyében érvel Richard A. Greenwald, a Charles Meditz College of Arts and Sciences dékánja a Fairfield University-n. II. János Pál és XVI. Benedek pápák fontos megnyilatkozásaira alapozva fejti ki a tudományos igazság keresésének elsődlegességét az ideológiai dresszúrákkal szemben. Ebből következik, hogy amikor az egyetemek feladják az igazság feltárásának szigorú normáit az ideológiai konformitás javára – legyen az progresszív vagy konzervatív -, elárulják küldetésüket. Az akadémiai szabadság védi az ellentmondásos következtetések levonását, de nem mentesíti a tudósokat attól, hogy szigorú módszerekkel és a bizonyítékokkal való őszinte foglalkozással keressék azokat.

Példák sorával mutatja meg, hogy az a tudós, aki gondos kutatással a politikai jobboldalt sértő következtetésekre jut, védelmet érdemel. Ugyanígy védelmet érdemel az a tudós is, akinek eredményei megkérdőjelezik a progresszív feltevéseket. Mindketten azt teszik, amit az egyetemek lényege.

Miért is katolikus ez a megközelítés? Mert ugyan ki mer manapság az egyházi tanítás keretein kívül olyasféle régimódi tudományfilozófiai realista/szubsztancialista felfogást képviselni, hogy igenis van igazság, van közjó és ezek reguláló erővel bírnak? Ehhez jól jön két évezred és a világegyház megtámasztása…

Választás előtt

13 ápr

áll az akadémiai közösség: május első hetében tisztújításra kerülne sor a Magyar Tudományos Akadémián. A magyar tudományos világ számára ugyancsak kiemelt jelentőségű ennek tétje, hiszen az Akadémiát s egyben a tudományosság egészét ért drasztikus politikai beavatkozások (CEU elüldözése, akadémiai intézetek elcsatolása majd ide-oda szervezgetése, az egyetemek kivonása a nemzeti közösség és a az egyetemi polgárok felelőssége alól, az MTA ellen zajlott kampány) évei után jogos elvárás a kétszáz éves, nagy tekintélyű intézménnyel szemben, hogy a sodródás és megfelelési tehetetlenség helyett saját értékrendű és logikájú stratégiával lépjen be működése harmadik évszázadába.

Reménység szerint kellő nyilvánossággal és komolysággal készül fel a Köztestület a választási döntésekre. Ehhez azonban sokmindent újra is kell gondolni.

Itt csak példaként, de lényeges ügyként egy vonatkozás a kutatóintézeti hálózatról. Hiszen két elnökjelölti programban is olvashatunk legalábbis gyorsan öregedő álláspontokat:

“Az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia történetének egyik legjelentősebb szerkezeti változása ment végbe a kutatóintézeti hálózat leválasztásával. A létrejött új intézményi struktúra mára önálló működési keretek között folytatja tevékenységét. Jelenleg nem látható olyan közjogi vagy politikai feltételrendszer, amely a teljes vagy részleges reintegrációt reális közelségbe hozná.”

“Szót kell ejtenünk azokról a veszteségekről is, amelyeket az MTA már elszenvedett, és amelyek esetében a visszafordításra jelenleg nincs reális lehetőségünk. A kutatási hálózat elcsatolása ilyen fájdalmas fordulópont volt. Ezzel a helyzettel, mint valósággal, most szembe kell néznünk és el kell fogadnunk azt, mert nincs közvetlen ráhatásunk erre a strukturális döntésre. A korábban MTA felügyelete alatt működő – ma HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat – irányításának kérdése jelenleg meghaladja az MTA kompetenciáját, de az MTA nyitott minden olyan megoldás irányába, mely a Hálózat tudományorientált és sikeres működését segíti elő. “

Azt tegyük is félre egy pillantra (ne, ne tegyük…) hogy vajon az ország egyik legnagyobb autonóm intézményének vezetésére készülőknek valóban a politikai körülményekhez kell-e / szabad-e igazítania valakinek a stratégiáját (a megvalósításban persze, hogy figyelembe kell vennie, de az elvi alap a saját értékrendből kell kiinduljon). Ezek a megközelítések azoban már akkor sem voltak érvényesek, amikor megjelentek, hiszen az egyik,kormányzásra készülő politikai erő többször és egyértelműen elkötelezte magát az Akadémia egykori intézeteinek akadémiai felügyelet alá történő visszavitele mellett. Ráadásul éppen ez az erő kapott teljes, a HunRen szervezeti helyzetének megváltoztatására elégséges felhatalmazást.

Mindez újragondolásra kell késztesse az MTA Közgyűlésének előkészítőit, résztvevőit. Teret, helyet és időt kell adni arra, hogy az intézetek jövőjét illető szándékaikról érdemi állásfoglalást tegyenek az elnöki-főtitkári megbízásra pályázók. Enélkül súlytalanná válik ez a rendkívül fontos döntés.

A meritokrácia védelmében

3 ápr

A lentebbi, hosszabb poszt üzenete: ha az elmúlt napok felfokozott hangulatától fűtőtten akár a politikusok, akár a sajtómunkások rávetik magukat az egyetemekre, tudományos műhelyekre újabb plágiumokat, teljesítmény-deficiteket firtatni, akkor komoly károkat okoznak nekik és a társadalomnak is. Mindenki számára egyaránt fontos tekintély gyengülhet, szerény eredményeket hozva az aktivistáknak.  Különösen a polgári konzervatív értékrend jegyében célszerűbb a látszólagos politikai haszon avagy a “rendcsinálás” illúziója ellenében megőrizni az akadémiai világ autonóm értékrendjébe vetett bizalmat. Ez ugyanis minden visszásságával, gyengeségével együtt is alkalmasabb eszköz a hagyomány, a minőség védelmére, mint bármilyen külső beavatkozás. Márpedig a hagyomány és a minőség van annyira fontos, mint a demokratikus felhatalmazás; még pontosabban: a demokratikus felhatalmazást a hagyomány és a minőség tisztelete teszi érvényessé. Ezért kell megvédenünk a meritokráciát! De csakis a valódi meritokráciát: vagyis az egyetemi-tudományos világ köteles a teljesítményt kérlelhetetlenül számon kérni az egyetemi hallgatóktól az akadémiai tagokig mindenkitől.

Tehát a közjót szolgáló akadémiai meritum jegyében kellene gentleman’s agreementet kötnie a politikának, a minőségi sajtónak (beleértve a blogvilág prominenseit) és a tudománynak-egyetemnek. Senkinek nem jó, ha a magyar McCarthy szenátorként tűnik majd el a süllyesztőben, senkinek nem jó, ha az akadémiai korrupció bázisaként elkerülik a hallgatók, senkinek nem jó, ha bulvárújságíróként veti meg a tudományos közvélemény.  Bizalom, együttműködés – ilyen egyszerű ez.

 

 

 

olvasásának folytatása

Lecke a gerinc és az intellektuális teljesítmény világából

1 ápr

Fotó: TudásPresszó 2010. 04. 27. Kerülő Tünde

Amit tegnapi posztunk mint lehetőséget vetett fel, sajnos, felrázó valósággá vált mostanra: az egyetemet ért, politikai szintről, kormányzati asszisztálással érkező, nívótlan támadás miatt a magyar felsőoktatás egyik legnagyobb tekintélynek örvendő személyisége mondott le posztjáról (ami szimbolikus lépés volt, de éppen ez hangsúlyozza méginkább a morális fundamentumot.)

olvasásának folytatása

Felsőoktatási kormányzat: két hét nyerő ágon

6 Már

Joggal figyelmeztetett egyik hallgatói lázadó barátom a régebbi időkből: könnyű volt nekünk a nyolcvanas évek végén győztes hallgatói mozgalmat csinálnunk, hiszen egy elbizonytalanodó politikai ellenfél állt a másik oldalon. Majd’ negyed század alatt azonban a politika megtanulta, hogy az egyik leghatékonyabb erény a kitartás: ha meg tud maradni a hibázások, pofonok, szakmai tévutak ellenére is, előbb-utóbb a “másik oldal” gyengeségeiből is újra tud építkezni.

A szakmai bírálatok sorát kiváltó felsőoktatási törvényalkotás és ügymenedzsment (lásd: továbbtanulási jelentkezések), kiegészülve a médiafigyelmet keltő akciózással,  látszólag menthetetlen helyzetbe hozta január-februárra a felsőoktatási kormányzatot. Azonban a hónap végére sokkal kényelmesebben érezhette magát az államtitkár.

olvasásának folytatása

Egyetemi autonómia – védhető?

20 feb

A kétezres évek közepén az akkoriban regnáló szabaddemokrata felsőoktatási kormányzat megtört egy másfél évtizedes politikai konszenzust és az egyetemi autonómiát sértő törvényi rendelkezést vitt keresztül az Országgyűlésen. Az akkor még életerős Alkotmánybíróság a tudományos kutatás szabadságából vezette le a törvényhelyet megsemmisítő határozatát, amivel utólag is elismerte a hallgatói mozgalom rendszerváltozáskori érvelésének igazságát.
Mi tagadás, 1988-90-ben ambivalens érzéseink voltak az autonómiáról: egyrészt fontosnak gondoltuk a pártállami hatalommal szemben, másrészt aggódtunk, hogy védőernyője lehet az egyetemi viszonyok mozdulatlanságának.

olvasásának folytatása

Intellektuális vereségünk felé félúton

10 feb

Igazán nem panaszkodhat a felsőoktatás arra, hogy mellékes tényező volna a honi közéletben. Csak ennek a hétnek a termése: a kormánypárt frakcióvezetője bejelentette korrekciós szándékát, a miniszterelnök körvonalazta finanszírozási alapállását, a jobboldal egyik vezető ideológusa Németországot történelmi ívben helyretevő esszéjének meghatározó motívuma a német (felső)oktatás elemzése.

Ahhoz képest, hogy jelen sorok írója másfél évtizednyi busongást és egy kandidátusi értekezést szentelt a felsőoktatási nyilvánosság és média-jelenlét csökevényes voltának, ez maga az aranykor: fontossá vált az egyetem ügye a közbeszédben, látványosan meghaladtuk az évi kétszeri (felvételi+diáktüntetés) híradások kvótáját! Magától értetődően zajlana ilyenkor a magyar egyetemi elitben és értelmiségi közvéleményben az az izzó vita, ami a nemzetközi trendek érdemi ismeretében, a tudás társadalmi pozíciójáról vallott (világ)nézetek végiggondolásával és a hazai egyetemi viszonyok átlátásával kínálna kritikát, alernatíva-ágakat, lelkesítő eszméket az egyetem ügyében.

Nos, ennek nyoma sincs.

olvasásának folytatása

Interjú a Magyar Katolikus Rádióban

2 feb

Magyar Katolikus Rádió, 2012. január 31. 15.30 Délutáni találkozás.

Feleslegesen elkapkodott bevezetése egy amúgy is több ponton rossz felsőoktatási törvénynek.

A rendeleti kormányzás tévútja elbizonytalanítja a lényegénél fogva konzervatív egyetemi rendszert. olvasásának folytatása

Vajon jogos és vajon értelmes az academic resistance? – II.

1 feb

Az állam újjászerveződésének időszakában fundamentálisabb érvekre és hosszabb távon is érvényes, a felnövekvő értelmiségi generációknak fogódzókat kínáló mintákra van szükség. Az európai (és ezen belül hangsúlyosan magyar, lásd Aranybulla) alkotmányos hagyomány Ius Resistendi-je méltó államelvi szövegkörnyezetet (és akinek ez jólesik, akár aktuálpolitikai vicceskedési alkalmat is) ad mindehhez, de az egyetem szempontjából annak végiggondolása volna lényeges, hogy az autonómia elve milyen összefüggésben áll a közfinanszírozás tényével? olvasásának folytatása

Vajon jogos és vajon értelmes az academic resistance? – I.

1 feb

A hatvanas évek diákmozgalmainak egyik abszurduma volt, amint az egyetem konzervatív önmeghatározásának védernyője alatt happeningeztek társadalomátalakító céljaik bűvöletében. Ma sem sokkal jobb a helyzet, amikor a felsőoktatási törvény ellenében eper- és (szerencsére) vér-menetes akciókat produkálnak szubkulturális csoportok – javukra írják azonban, hogy legalább megszólalnak. Az sem rossz jel, hogy az MTA humántudományi osztályai kemény hangú tiltakozást fogadtak el a keretszámok ügyében – az Akadémia vezetése azonban még nem szólalt meg az ügyben.

Bár a kelet-európai alávetetti reflexek bőven indokolják, hogy sokan miért hallgatagok vagy igencsak moderáltak a drasztikus forráskivonás és egyetem-idegen szabályozás idején (a fájdalmasan kisszámú kivételek egyike Kornai János), mégiscsak megfontolandó, hogy indokolható-e egyáltalán a közfinanszírozású intézményi világban az állami egyetemek kritikai fellépése? olvasásának folytatása