Fellélegeztünk a Semmelweis Egyetem Szenátusának döntése után: innen már visszakerült az ügy a politika világába, a magyar tudomány és felsőoktatás kikerül a célkeresztből. Egy kis felmelegített tudóskritikai nagyképűsködés még belefér, a Hallgatói Hálózat néhány tagja jó ütemérzékű vagányságának jutalmaként megdicsőül rajongói között, Tulassay professzorról megintcsak megállapíthatjuk, hogy igazi, méltó vezető – és visszatérhetünk az egyetemi küszködések menetébe.
De nem.
1. Magyarország hivatalban lévő köztársasági elnöke keményen megtámadta egyik vezető egyetemünk Doktori Tanácsát és Szenátusát, azt állítva, hogy téves döntést hoztak egy tudományos címhez szükséges dolgozat értékelésekor.
Nyilván, ilyen tévedés előfordulhat. Azonban nagyon-nagyon erős és kemény érvek kellenek ahhoz, hogy a ma is korlátozatlan akadémiai (vagyis szakmai-tartalmi) autonómiát kívülről átlépve valaki kétségbe vonja a hivatott egyetemi polgárok döntését. Ha ezt egy állami hatalmasság teszi, méginkább óvatosan illene eljárnia, mert olyan precedenst teremt, ami valóban végveszély a magyar egyetemre nézvést. Nem lesz minimális választási lehetőséggel bíró fiatal kutató és oktató ugyanis, aki kitenné magát ilyesféle inzultusoknak tudományos karrierje során, ha egyszer néhány száz kilométerrel odébb (kb. Nickelsdorftól nyugatabbra) ettől nem kell tartania.
2. Látva a tévéskérdező újságírói (khm) közreműködést ebben az attakban, nagyjából sejthető, hogy az értékrelativizáló ideológiai kommandók rávetik magukat az egyetemekre és előbb csak a politikai ellenlábasok, majd bármilyen nemtetsző szereplő fokozati, később vélhetően szakdolgozati anyagát vizslatják majd. Egyre zavarosabban, szakszerűtlenebbül, felületesebben, a dolgok magyari módja szerint. Az egyetemek folytonos magyarázkodásra kényszerülnek, a társadalmi kommunikációban (egyre jobban a nemzetköziben is) pedig a magyar tudomány, a magyar egyetem mint valami zűrös, minőségproblémás, leginkább pedig mint valami politikai (a leginkább dehonesztáló fogalmi környezet sajna ma Magyarországon) sározottságú jelenik meg. Az amúgy is drámai kommunikációs vereség után még mélyebbre süllyedhet a társadalmi presztízsünk. Ami egyben a tudás, a szellemi teljesítmény klasszikus értékeinek a süllyedését is jelenti.
Mit lehet tenni?
Persze, jó lenne a politikai ágensek és sajtóbirodalmaik józan önkorlátozására számítani – no, akkor jöjjön a következő lehetőség. Érdemes volna az egyetemeknek határozottan fellépni és a mértékadó sajtót (különösen a webes világot) szövetségesnek megnyerni. De ehhez jó és erkölcsös ajánlatot kellene kidolgozni, ami garantálja a minősítések korrekt áttekintését, a híréhség kielégülését, miközben józan keretek között tartja mindezt.
Ehhez érett sajtó, érett egyetemek és értelmiségi szolidaritás kellene. Ki kezdi?
Egyetemi Polgár 
2 hozzászólás a “Elnöki támadás: kihívás az egyetemeknek”