A faji kérdés kiéleződése az amerikai közbeszédben és az utcán nem csupán más országok közéletére terjedt át, hanem a tudományban is megszólalásra késztette a vezető publikációs fórumokat (ahogyan hasonló történt a #metoo világkampány idején is). A minap például a Science főszerkesztője jelentett meg vezércikket a lapjában a tudományos élet rasszizmusáról.
A politikából ismerősek H. Holden Thorp önostorozó állításai, miszerint a tudományban ma is érvényesül a fehér felsőbbrendűség és a tudósok ma is haszonélvezői a strukturális rasszizmusnak. Ezt mutatja a vezető tudományos lapokban közölt cikkek szerzőinek etnikai összetétele is: alig van köztük nem fehér tudós. Az erős politikai felhangot (Martin Luther Kinget idézve kijelenti, hogy a rasszizmus fő fenntartói nem az extremista szervezetek, hanem a mérsékelt fehérek, akik nem veszik észre, hogy rasszizmusban működnek) átviszi a tudományos életre is: külön figyelmet követel arra, hogy több színesbőrű kolléga publikálhasson, lehessen laborvezető stb.
Bár a szerző eleve bújtatott rasszizmusként tekint a felvetésre, de ezzel csak kikerüli az érdemi választ minden affirmatív akció kapcsán megfogalmazódó legfontosabb kérdésre: hogyan érinti ez a tudomány meritokrata szerveződését? Valóban lehetséges-e lerövidíteni a lényegesen rosszabb háttérrel induló csoportok tagjainak hosszabb útját az egyenlő esélyekhez – komoly veszteségek nélkül?
Egyetemi Polgár 
Hozzászólás