Felsőoktatási kormányzat: két hét nyerő ágon

6 Mar

Joggal figyelmeztetett egyik hallgatói lázadó barátom a régebbi időkből: könnyű volt nekünk a nyolcvanas évek végén győztes hallgatói mozgalmat csinálnunk, hiszen egy elbizonytalanodó politikai ellenfél állt a másik oldalon. Majd’ negyed század alatt azonban a politika megtanulta, hogy az egyik leghatékonyabb erény a kitartás: ha meg tud maradni a hibázások, pofonok, szakmai tévutak ellenére is, előbb-utóbb a “másik oldal” gyengeségeiből is újra tud építkezni.

A szakmai bírálatok sorát kiváltó felsőoktatási törvényalkotás és ügymenedzsment (lásd: továbbtanulási jelentkezések), kiegészülve a médiafigyelmet keltő akciózással,  látszólag menthetetlen helyzetbe hozta január-februárra a felsőoktatási kormányzatot. Azonban a hónap végére sokkal kényelmesebben érezhette magát az államtitkár.

Az egyetemi elit (rektorok, professzorok) kivár, berendezkedik az új körülmények közötti (félő, inkább egyedi) érdekérvényesítésre. A társadalmi elégedetlenségnek sincs ingerküszöböt elérő nyoma, hiszen a jelentkezések megtörténtek, polgári engedetlenségi akció (tömeges üres jelentkezés, postahivatalok karanténba zárása, alternatív /demonstratív/ jelentkezési hullám külföldi intézményekbe stb.) nem történt. A HÖOK a (F)agyhalál-akció óta csendesen készülődik(?), tárgyal(?). A Hallgatói Hálózat nem hogy tömegeket nem mozdított meg, de számottevő hallgatói érdeklődést sem keltett: Facebook-oldalának rajongószáma befagyott 4000 körül (Magyarországon több, mint négyszázezer egyetemista-főiskolás tanul), a bejegyzések ritkulnak, sejtjei nem szaporodnak látványosan, legutóbbi rendezvényei csupán néhány tucat érdeklődőt mozgattak meg. Az Oktatói Hálózat lendületes indulása után sem létszámában (cca 250 tag), sem szakmai-ideológiai hátterében nem ért el áttörést. A médiafigyelem is elapadt, néhány rajongó házi újságíró tüsténkedése maradt, amire talmi gyógyír csupán a New York Times online spätreakciója. Az méginkább gyengíti a felsőoktatáson belüli tekintélyét az újabb mozgalmaknak, hogy egyre inkább a pártpolitikai mezőben helyezik el magukat.

De a leginkább megnyugtató éppen az lehetett az államtitkárságnak, amit kritikusai egy része a legnagyobb dobásnak szánt, nevezetesen a brüsszeli találkozó Androulla Vassiliou oktatási biztossal. Kiderült ugyanis, hogy ezt a meccset nem lehet az EU-val megvívatni, a Bizottságnak ugyanis nincs érdemi mondandója a magyar felsőoktatás-politikai lépésekről.  Egyrészt az oktatáspolitikai még mindig nemzeti belügy, s ameddig egy ország nem lép vissza a mobilitási programoktól és az aláírt kötelezettségvállalásoktól (pl. a Bologna-folyamat vagy a diplomások aránya), addig nincs uniós mondanivaló. Márpedig a kormány többször is megerősítette, hogy ezeket érvényben levőnek tartja – a diplomácia nyelvén megfogalmazva ezért Vassiliou megvonta a vállát: hogy jó úton halad-e ezek teljesítésében a kormány, azt vitassák meg otthon. A brüsszeliek számára a kiszivárgott hírek szerint a legnagyobb csalódást a hozzájuk eljuttatott kritikai anyagok jelentették, mert ezekben semmiféle olyan érvelést nem találtak, ami használható lenne ezen a szinten. A hallgatói szerződések ügye lehet EU-téma, de ez meg egy másik biztoshoz tartozik, aki viszont éppen meglehetősen ellentmondásos reakciókat kiváltó lépésével meggyengült pozícióba került a magyar kérdésekben. Az egyeztetési kötelezettségre való utalások eléggé erőtlennek tűnnek egy másfél éven át készült törvény esetében, a továbbtanulók nem időben történt tájékoztatása az elkapkodott keretszám-módosítás miatt pedig legfeljebb utólagos ejnye-bejnyét érdemel ki.

A “röghözkötés” kritikával szemben, ha lesz is ilyen, szakmailag viszonylag egyszerű érvelni: csak ki kell jönni a tandíj-hamisságból és kimondani: Magyarországon általános tandíjrendszer van (ahogyan jónéhány uniós tagországban), az állam ezen belül finanszíroz néhány képzést, amiért cserébe elvárásai vannak (természetesen majd kínálnia is kell állást/ilyesmit, tehát kijátszható lesz könnyedén a rendszer.) A megoldás ettől még nem szép, nem is okos, nem is helyes, nem is jó – de nem is EU-szabályokat sértő.

Sem erős magyar felsőoktatási ellenzék, sem európai csalánverés. Manapság ez már elegendő a nyertes ágon időzni egy felsőoktatás-politikának.

Kérdés, meddig teheti: ha majd az érdemi elemzésre alkalmas számok kijönnek a továbbtanulási jelentkezésekről, könnyen reccsenhet nagyot az az ág. Az előzetes adatok nem sok jót ígérnek, se az országnak, se a kormánynak.

One Response to “Felsőoktatási kormányzat: két hét nyerő ágon”

Trackbacks/Pingbacks

  1. Újra a csalánverésről « Egyetemi Polgár - 2012. March 8. Thursday

    […] biztos, az szakmailag igen könnyen megoldható volna. Korábban ezt így fogalmaztuk meg ehelyütt: “csak ki kell jönni a tandíj-hamisságból és kimondani: Magyarországon általános […]

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: