Több rangsorolt egyetem – több olvasó…

1 okt

Jelentős bővülésről számolt be a most megjelent Times World University Rankings 2015-16-os kiadását illetően Phil Baty, vezető szerkesztő. Már 800 intézményt rangsorolnak, ami az induláskor meglévő 200-hoz vagy a tavalyi 500-hoz képest jelentős mértékben csökkenti a sok kimaradt egyetem (pl. a teljes magyar felsőoktatás) frusztráltságát. Ezen túl az égegyadta világon semmi érdemi újdonsággal nem szolgál a THE Ranking, sem korábbi kiadásaihoz, sem a többi rangsorhoz képest: az amerikai és angol elit-egyetemek vezetik a listát, ezen belül növekszik az angol jelenlét és erősödtek az európai egyetemi pozíciók. A legjobb ázsiai egyetemnek most először Szingapúr nemzeti egyeteme bizonyult a THE szerint. Növekedett a nem-amerikai intézmények jelenléte, amit Marginson, az ismert ranking-elemző nem az USA gyengülésével, hanem az európai egyetemi-kutatási reformok sikerével magyarázza, illetve a gondos bevándolási politikával, aminek révén szűkült a kontinens befogadási verenyhátránya  Amerikához képest. A posztdoc helyek számának növekedését meghatározó jelentőségűnek tartja a tudományos kapacitás emelkedésében.

A szokásos első húsz:

Slide1

Ami a magyar intézményeket illeti, változásokról nem számolhatunk be, hiszen most először szerepelnek a THE-listán. Az 500-600 között rangsorolt intézmények közé került be a Semmelweis, a 600-800. közöttibe pedig az ELTE, Debrecen, Szeged, Pécs és a BME. A fővárosi ovosképző egyetem vezető helyét egyértelműen kiemelkedő nemzetköziesedettségének köszönheti (arányaiban és abszolut számukat is tekintve sok külföldi hallgatója van), ami a jó publikációs teljesítménnyel együtt a legjobb hatszáz közé sorolja.

wur-2015-2016-top-universities-by-region-large

A magyar összteljesítmény felett nyilván elindul majd a borongás, de érdemes mindezt máshonnan is nézni: intézményeink a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékába tartoznak!

(A THE ls a többi rangsor módszertanáról, problémáiról lásd részletesen: www.ranking.elte.hu.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: