Úgy tűnik, nem csupán magyarországi jelenség, hogy az egyetemeken az oktatás legfeljebb másodlagos jelentőségű a kutatás mögött az oktatók (!) számára. Peter Copeland, a University of Houston (Texas, USA) földtudományi professzora írta meg saját tapasztalatait egy Nature-cikkben arról, hogy miként érzik leginkább tehernek az egyetemen a tanítást. Nem csoda, hiszen a figyelembe vétele az előbbrejutásban csekély a kutatáshoz vagy menedzsmenthez képest. Így a tanárok tisztában vannak azzal, hogy a legtöbb kinevezési értékelésnek kevés köze lesz ahhoz, ami az osztályteremben történik. A kutatási kiválóságot elvárják, de a tanításnál alacsonyabbra teszik a lécet, és a két tevékenység közötti kapcsolat gyakran gyenge – írja.
Az is ismerős lehet a magyar olvasónak, hogy pályázati menedzsmentről vagy kutatásmódszertanról sok kiegészítő képzést, támogatást kapnak, de felsőoktatás-pedagógiáról semmit. Ennek pedig így világos az üzenete: ennyit is ér az tanárság, mint olyan.
Copeland úgy látja, csak az segíthet, ha a tanítás és a kutatás szigorú értékelése után az előléptetések és fizetésemelések a két értékelés közül a rosszabb alapján történjenek. És azt is tudatosítani kellene, hogy hatékonyabb oktatás révén a hallgatók jobban tudnak bekapcsolódni a kutatásokba, így mindenki jól járna.
(Nature)
Egyetemi Polgár 
Hozzászólás