Meglehetősen radikális kritikáját adja a liberális The New Yorker magazin nagyhatású kolumnistája, Jay Caspian Kang az amerikai egyetemi világ azon pozícionálásának, amivel az akadémiát erkölcsi világítótoronyként és a morális tekintély átadásának intézményeként az egyházak helyére lépteti.
Az írás figyelemreméltó helyzetképe arról, amint az egyházak köré szerveződő morális értékközvetítés ifjúságot elérő hatóköre jócskán megcsappant. Ezt mutatja egyebek közt, hogy a templomokban egyre kevesebb a fiatal. MIndez nem újdonság, de úgy látja szerző, hogy az elmúlt mintegy harminc évben ezt a szerepet egyre inkább az egyetemek vették át. Itt formálódott hallgatók közösségi érzete, a “cselekvés alapjául szolgáló tudás égboltja”, a campusok lettek a hasonlóan gondolkodó aktivisták találkozóhelyei.
Az ebből adódó elvárásnak azonban az amerikai egyetemek nem feleltek meg. Szembetűnő, hogy az ezredforduló után értékrendjük egyre inkább távolodott az amerikai közvélemény egészétől. Nem volt ez mindig így: például a hatvanas évek nagy egyetemi mozgalmai (a konvenciók alól való felszabadulás vagy a vietnámi háború elleni fellépés) találkozott a többség érzületével. Ehhez képest az egyetemek baloldali, majd baloldali radikális irányba történő eltolódása, a végleges társadalmi polarizálódás kiütközése egyáltalán nem tükrözi a közösség egészének dinamikáját. Például egy kutatás alapján a Yale-en az oktatók hetvenhét százaléka a demokratákat támogatja vagy támogatta nagyrészt, szemben a mindössze három százaléknyi republikánussal. De a felsőoktatás legtöbb formája esetében a kilencvenes évek óta legalább megduplázódott a liberálisok és konzervatívok közötti különbség.
(Bár a cikk utal rá, azonban nem veszi eléggé figyelembe azt a folyamatot, hogy az iskolázottság vált a politikai preferenciák egyik legfontosabb indikátorává. A lényeget összefoglalva: minél magasabb valaki iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy a demokratákra szavaz.)
Ennél azonban mélyebb és nyugtalanítóbb az a meglátása az elemzésnek, hogy a társadalomtól való elszakadás fő oka nem is a politikai preferenciák és kultúrharcos aktivizmus megléte. Sokkal inkább az, hogy az amerikai elitegyetemek elvesztették a társadalmi mobilitásban való részvételület, a magas tandíjak és a kulturális bezárkózás merőben kirekesztővé tette őket. Így azután nem képesek széles körben morális hatást kifejtő “egyházként” funkcionálni. “Amikor az ‘egyház’ látogatása évente több mint százezer dollárba kerül, hogyan lehet eladni a prédikációját a tömegeknek?” – teszi fel a kellemetlen kérdést a cikk befejezése.
Egyetemi Polgár 