Az IREG nevű nemzetközi rangsorszervezet kétéventei konferenciáinak sorában idén a munkaadói szempontokat helyezte a középpontba. Az University of London Darwin Building-ben zajló tanácskozáson az első panelben a Siemnes, az Airbus, a Shell és az Enterprise Rent-a-Car képviselői beszélnek.
A bevezető előadást Stephen Isherwood, az Association of Graduate Recruiters (UK) ügyvezető igazgatója tartja. A szokásos meglepő kutatási eredményekről számol be: a munkaadók flexibilis, nyitott, innovatív stb. stb. diplomásokat keresnek… Christian Schutz, a Siemens AG (Németországban működő) egyetemi kapcsolatainak vezetője hasonlókat mond, egy hangsúlybeli újdonsággal: sokszor és kiemelve emlegeti az ismeretátadás módszertanának, a személyközi és személyes pszichológiai készségeknek a fontosságát. (Innen is üdvözöljük az ilyen képzések és tudások lebecsülésével tüntető hazai “nagyvállalati” /khm, sufnikapitalista/ megmondók valóságismeretét…)
Az Airbus képvisleője, Rachel Schroeder a mérnöki pálya vonzóvá tételének fontosságát emeli ki, amit természetesen nem állami keretszámok sehova nem vezető mozgatásával igyekeznek elérni, mint némely bumfordibb országban (a szerk.), hanem a kisiskolákban kezdik a párbeszédet a gyerekekkel (10 angol gyerekből 6 nem tudja, mit csinál egy mérnök…).
Az Enterprise tehetséggondozó menedzsere, Ashley Hever a vezetési skillekről beszél. Mivel USA-ban mindig tőlük kölcsönöztünk autót, igazolhatom, értenek hozzá.
Vélemény, hozzászólás?