Meghökkentően nagy felelősséget vesz magára a mindenkori kormányzat, amikor igen tágan határozza meg a felsőoktatási törvény módosításának tervezetében a kancellárral szemben támasztott feltételeket:
(3) Кancellári megbízást az kaphat, illetve а kancellári megbízás azzal tartható fenn, aki
a) felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, а központi vagy területi közigazgatásban szerzett hároméves vezetői gyakorlattal, és
b) felsőfokú végzettséggel
rendelkezik.
Ennyi. Magyarán, teljes egészében a kinevező bölcsességén és humánpolitikai hatékonyságán múlik, hogy kik nyerik el pályázat nyomán a a “felsőoktatási intézmények működtetéséért felelős” pozíciót.
Az akadémiai közvélemény nagy része mindezt az egyetemi világtól idegen, erőszakos kormányzati beavatkozásnak tartja. A nemzetközi példák és a tudomány világának sajátosságai alapján nem kis igazság van ebben, de érdemes egy másik szempontot is figyelembe venni az intézkedésben, nevezetesen a kormányzati felelősségvállalás irracionális mértékét.
A kancellári pályázatot az intézmények szenátusa nem értékeli, véleményezi, tehát még itt sincs felelősség-megosztás. Ha bármi gond lesz a kancellárok tevékenységével, az közvetlenül a kormányzatra hullik vissza. Ezzel társadalom leginkább kritikus, mozgékony és önálló véleményalkotásra, annak széleskörű kifejezésére képes rétegével minden áttétel nélküli konfrontációs potenciált hoz létre maga a kormány, anélkül, hogy erre bármi is kényszerítené.
Hiszen a fenntartói beavatkozás és kontroll ma is meglehetősen közvetlenül érvényesül, a gúzsba kötő gazdálkodási szabályok, a szenátus által véleményezett, de a miniszter által kinevezett gazdasági főigazgatók (kancellárnál alig kisebb) személyén keresztül vagy a szinte állandósult KEHI és ÁSZ vizsgálatokkal. A hatásköröket inkább csak szimbolikus mértékben növeli a kancellár-rendszer, de a személy közvetlenül kormány-ágens lesz, így amit tesz, azt a kormány teszi az egyetemim oktatók, kutatók, hallgatók számára.
Nekik mostantól nem kell felsőoktatáspolitikai szinten viszonyulniuk a kormányzathoz, egy sokkal testközelibb formája adódik ennek. Nevezetesen,: “Állami felsőoktatási intézményben az intézmény működtetését а kancellár végzi.” Mostantól tehát az oktató, hallgató elvárhatja a kormányzat közvetlen képviselőjétől, hogy számára megfelelően működtesse az intézményt. Ha nincs elegendő vegyszer a kísérletekhez, ha baj van a tanulmányi adminisztrációval, ha késnek a pályázati kifizetések, ha nincs nyomtatópapír, ha baj van a szakos/kari/bármilyen struktúrával stb., akkor már végképp semmi ok a rektort, tanészvezetőt stb. számonkérni. A működtetőn, tehát közvetlenül az államon verik el a port. És hát, ismerve a felsőoktatási állapotokat, nem kell nagy fantázia a működési problémák nem kis számát prognosztizálni.
Érdekes kalandvágy lehet az államban, hogy erre vállalkozik…
Egyetemi Polgár 
Pont ezt konstataltam tegnap en is magamban…