Az oktatás, különösen a felsőoktatás az amerikai álom egyik legfontosabb tényezője volt: teret adni a kiválóságnak, frissen tartani a mobilitást. Ezek az eszmék a második világháború utáni G.I.Joe törvényben vagy a hatvanas évek hallgatói létszám-robbanásában, de a kilencvenes évek beiskolázási hullámában is tovább erősödtek. Az elmúlt negyedszázadban ugyanakkor igen magasra emelkedtek a felsőoktatási költségek, különösen a tandíjak, ami szűkítette a lehetőségeket. A bezáródásnak azt a fokát, amit mostanra látni, még ezzel együtt sem gondolta senki bekövetkezni. A The Economist cikke bemutatja, hogy a gazdagok gyermekei egyre nagyobb előnybe kerülnek, az amerikai “tesztvilágban” a magasabb bevétellel rendelkező családi háttérből érkezők akár harmadával is jobb eredményt érnek el a SAT-on! A tandíjak megszűrik a továbbtanulókat, ami társadalmi–etnikai szétszakadást is okoz, már nem az afroamerikai diákok kárára, hanem a szegény fehér és ázsiai gyerekeke maradnak le.
A tandíjak egyébként megtérülő befektetések, hiszen a diplomával rendelkezők sokkal jobban keresnek – de ez tovább zárja a társadalmi mobilitást, vagyis a felsőoktatás, eredeti missziójával szembefordulva, éppen a társadalmi mobilitás akadályává válik. (Obama elnök kezdeményezése, hogy egy körben ingyenessé tenné a felsőoktatást, ezen szinte semmit sem javít, hiszen csak a community college-okra vonatkozik, az egyetemi rendszer gerincére nem.)
Teljes a tanácstalanság, az látszik az amerikai vitákból. És nálunk? A leginkább megtérülő képzések jelentős részének fizetőssé tétele, a tudományegyetemi pontszámok emelkedése és a jobb középiskolák bezáródása a szegények elől nem hasonló irányokat mutat?
Egyetemi Polgár 
Vélemény, hozzászólás?