A bizalom kultúrájának állása: egyetemközi harcok

Ez még a sokat látott magyar felsőoktatásban is példátlan: szenátusi határozattal bírálja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a jogi karok dékánjait minapi állásfoglalásuk miatt (elég gyors reakció volt amúgy, három nap alatt reagált a szenátus). A dékánok (valamennyi hazai jogi kar, minusz Pázmány) nehezményezték azt a tövénymódosítást, amely az NKE számára kizárólagosságot adna a rövidesen elindítandó államtudományi osztatlan képzés indítására.  Az előzmény egy belengetett 37 milliárdos támogatás az NKE számára, amennyiben kizárólagosan ott képeznek államtudományi szakon. A feltétel teljesítése nem tűnt egyszerűnek, hiszen ilyen szak sehol sem létezett. A kreatív megoldás: most akkor legyen, de csak egy intézményben – no, vajon melyikben? Az egy izgalmas vita lehet persze, hogy a hazai jogészképzés miképpen alakult át az elmúlt negyedszázadbann a kiugróan magas hallgatói érdeklődés, intézményi szaporodás és átalakult társadalmi megrendelés viszonyai között. Nagy érdeklődéssel olvasnánk arról is, a tananyagon belül és az oktatói karban miképpen változott meg az egyes állam- és jogtudományi szakterületek aránya? Hol tart az államtudomány a nagyvilágban? Az is gond, hogy a törvénymódosítás indoklása erről érdemben nem mond semmit. De vajon a szakmán belül kitört vitában tudnak ilyen elemzésekre hivatkozni a résztvevők? Ez jelzi majd igazán, hol tart a hazai felsőoktatás autonómia-képessége az autonómiát tipró kormányzati időkben. Kiderül persze majd, hogy a kizárólagosság egy beáldozható tétel volna csak a játszmában, mert azt nem lehet józan érvekkel megindokolni, miért záródjanak ki eleve intézmények egy nem túl nagy eszköz-igényű és legfeljebb igen szűk körben (nemzetbiztonság) bizalmi információkat tartalmazó képzés indításából. És ha ebben enged a kormány akkor marad maga a képzés létrerhozása – lehet, hogy a valódi cél ez? Vagy más lesz az ellentételezés?