Mit jelez a (talán) egyötöd csendje?

13 jún

A The Washington Post közölt tegnap egy összeállítást ötven, abúzust szenvedett egyetemista megszólaltatásával. A történetek sokfélék, s mivel a lapban megjelent a Washington Post-Kaiser Family Foundation közös felmérésének ismeretése is, miszerint az amerikai felsőoktatásban tanuló lányok húsz (!) százalékát érte erőszak, vélhetően sokféle lehet a bántalmazás és elszenvedés formája.

.rapecollege

Semmit sem kisebbít a problémán, hogy az egyötödös arány igencsak meglepő. Immár egy évtizede működik a The Dru Sjodin National Sex Offender Public Website (NSOPW), ami komoly megelőző intézkedés, maga a téma jó ideje a figyelem középpontjában van és az általános amerikai magatartási norma is sokkal tartózkodóbb az európainál. A sajtó ugyan már járatta le magát erőszak-történetekkel, a Rolling Stone hamis sztorija komoly hitelvesztést okozott az ügynek, de arra mégsincs okunk, hogy magának a problémának a súlyát bármilyen mértékig is kisebbítsük.images-40

Ami ezeknek a számoknak az alapján elgondolkodtató a hazai felsőoktatás szempontjából, hogy a tavalyi, egyetemi körben történt szexuális bűncselekményt, majd az ennek nyomán kiderült hasonló néhány esetet követően Magyarországon nem indult meg az információk áradata. Hiszen miért különbözne jelentősen a helyzet az amerikaitól, akár az arányokra vonatkozóan is? Ismertek természetesen az erőszakot elszenvedettek megszólalását gátló tényezők, de ha ilyen mértékű az érintettség, akkor nehezen magyarázható pusztán ezekkel a hallgatás folytatódása. Vagy igen? E tárgyban célszerű volna komoly és elfogulatlan vizsgálatokat, felméréseket végezni, ahogyan ezt tavaly ősszel az USA kutatóegyetemei is kezdeményezték.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: