A kormányalakítás időszakában a miniszterelnök találkozott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel. Az erről szóló hírekben, ahogy az MKIK kapcsán megszokhattuk, szerepelt a felsőoktatás átalakításáról szóló egyeztetés is. Ebből logikusan következne egy másik hír, valahogy így:
„Konzultációi sorában a miniszterelnök találkozott a Magyar Rektori Konferencia vezetőivel, és egyebek között megállapodtak a gazdaságfejlesztés kívánatos irányairól. Egyetértettek abban, hogy radikálisan javítani kell a kis- és középvállalkozások uniós forrásfelhasználásának hatékonyságát, az ad
ómorált, a vállalkozásfejlesztési közpénzek felhasználását. Az egyetemek ehhez felajánlották innovációs kapacitásaikat, jogi és társadalomtudományi szakembereiket. A miniszterelnök köszönettel vette a javaslatot, és kérte az egyetemeket, hogy segítsék a vállalkozókat bölcsészeti és pszichológiai szolgáltatásaikkal is. Arról később egyeztetnek, hogy küldjön-e a magyar tudományos világ a közpénzeket felhasználó cégek vezetésébe a társadalmi hasznot és távlatosságot érvényesítő képviselőket, népszerű megnevezéssel kancellárokat.”
E rövid tudósítást azonban sajnos hiába keressük, mivel ilyen megbeszélésre nem kerül sor. Pedig a magyar tudásbázis legnagyobb része az egyetemeken működik, és teljesítményének színvonala minimum összemérhető az MKIK által megjelenített szektoréval. A minőségi egyetemek oktatóinak, kutatóinak rálátásuk van a nemzetközi szakmai mozgásokra, felelősen menedzselnek százmilliós projekteket. Megméretésük ugyancsak nemzetközi. (És persze jó páran vannak köztük, akik alibiznek, sumákolnak, alulteljesítenek – de talán sem a gazdaságban, sem a politika világában sem teljesen ismeretlen ez.) Lehet persze beszélni például arról, hogy az egyetemek a jelenlegi jogszabályi kötöttségek közepette hogyan gazdálkodhatnak – de talán nem feltétlenül annak a kis- és középvállalkozási körnek a képviseletében, mely egy tavalyi országgyűlési jelentés szerint kudarcosan, pazarlóan, valódi eredmény nélkül használta fel az uniós támogatásokat.
Mi indokolja mégis, hogy „a gazdaság igényeire” hivatkozva néhányan jogot követelnek maguknak a felsőoktatással szemben, miközben fordítva ez nem történik meg? A politikai közvélemény, a sajtó, sőt maga a belenyugvó egyetemi elit miért tekinti magától értetődőnek a felsőoktatás alávetettségét a mostani intézményrendszeri hierarchiában?
Egyetemi oldalról nyilván joggal lepődhetünk meg a „centrális erőtérben” fel-fel bukkanó, a magyar hagyományoktól idegen anti-intellektualizmuson. De az egyetemek sajnos más színezetű kormányok idején sem jártak sokkal jobban. Bokros Lajos expénzügyminiszter hosszú ideje hirdeti, hogy túl sok egyetemet tart fenn az állam Magyarországon. A kutatásban és fejlesztésben a szabaddemokrata kormányzati szereplők támogatásával alkalmazták a gazdasági eredményesség elsődlegességét a tudományos értékeléssel szemben, és jelezték, hogy szerintük a Magyar Tudományos Akadémiának a tudomány autonómiáján alapuló szerveződése elavult.
Mindez megtette a hatását. A magyar fiatalok a lábukkal még mindig egyértelműen a felsőoktatásra szavaznak, hiszen alighogy lecsillapodott a felsőoktatás körüli tavalyi vihar, idén megint jelentősen nőtt a jelentkezési hajlandóság, azonban a felsőoktatás társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. Az ELTE PPK Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának nemrég lezárult, az egyetemek és a tudomány társadalmi percepcióját feltáró országos reprezentatív felmérése szerint az egyetemek és az Akadémia azok a legnagyobb közbizalmat élvező intézmények, melyeket nemzetközi színvonalúnak, életesélyeket adónak tekint a többség. Az emberek nem sajnálják a költségvetési támogatást az egyetemektől, főiskoláktól. Széles körben elterjedtek ugyanakkor a túl sok diplomásról és egyetemről, a diplomások munkanélküliségéről, a túlképzettségről szóló tévképzetek.
Úgy tűnik, a politikusok nem tettek mást, mint megérezték a felsőoktatáshoz kapcsolódó társadalmi felfogások zavarosságát, az ebből adódó pozíciógyengülést. Az egyetemi világnak ezért, ha nem akar belenyugodni a leértékelődésébe, újra kell rajzolnia a magáról alkotott képet. Mindenekelőtt saját belső minőségi követelményeinek következetes érvényesítésével vagy – tekintet nélkül a politikai széljárásokra – a tudás értékének szégyenlősségtől mentes felmutatásával. Például úgy, ahogyan az utóbbi időben tették a tudósok a Szabadság téri emlékmű vagy a paksi erőműbővítés ügyében. Ha ide eljutunk, akkor valóban nem lehet majd Magyarországon kormányprogramot készíteni az egyetemi elit megkérdezése nélkül.
Egyetemi Polgár 
Vélemény, hozzászólás?