Mégis van értelme a bölcsészetnek?

28 nov

Ha már folyamatosan a versenyképességre és nemzetközi megméretésre hivatkoznak a hazai döntéshozók, célszerű volna  meghallaniuk a legjobb európai egyetemek üzenetét a bölcsészeti és társadalomtudományok fontosságáról? Hiszen huszonegy vezető egyetem által alkotott League of European Research Universities (LERU) kezdeményezésére éppen arról fogalmazott meg a Leideni Egyetemen több nemzetközi és nemzeti kutatóegyetemi szövetség, hogy azokkal a komplex problémákkal, amelyek az emeberiség előtt állnak, csakis ezen tudományterületek (Social Sciences and Humanities – SSH) eredményeinek birtokában tudhatunk megkűzdeni. A komplexitás itt a legközvetlenebb nemzetgazdasági kihívásokra is vonatkozik, tehát gazdaságfejlesztési programokat vagy a technológiák elterjesztését sem lehet a kulturális-társadalmi vonatkozások nélkül sikerre vinni. Az oktatás hatékonysága sem képzelhető el másképp, mint a bölcsészeti belátások alkalmazásával, mint ahogyan a társadalmi kohézió és békés együttélés sem.logo-2

Ezzel sok befolyásos honi politikaformáló persze nem ért egyet, amit blogunk igencsak bőven tárgyalt az elmúlt időkben. De mielőtt komplett felsőoktatási stratégai épül arra, hogy mellőzik a humántudományokat, érdemes volna mégiscsak azokra a felsőoktatási rendszerekre vetni a pillantásokat, amelyekben taníttatják a gyermekeiket…

 

Korábbi írásaink a témában:

Bölcsészeti újraéledés: az inga visszalendülőben, avagy ki teremti az értéket?

A bölcsész PhDsoknak mégsem kellene aggódni…

A humánképzés melletti kampány segédletei

Egy hozzászólás to “Mégis van értelme a bölcsészetnek?”

Trackbacks/Pingbacks

  1. Miért veszélyezteti a világ legerősebb gazdaságát a “Liberal Arts” hanyagolása? | Egyetemi Polgár - 2015. augusztus 9. vasárnap

    […] Egyetemi Polgár már korábban is elemezte, hogy mintha a világban megfordulna a szél és egyre inkább felismernék a humánirányok […]

Hozzászólás