Az ifjúgárdista pártnyomulásra

(“Semmit rólunk, semmit nélkülünk – a rendszerváltoztató hallgatói mozgalomtól a HÖKös fixációkig” Felsőoktatás Műhely 2014. II.):

“Az sem túlságosan meggyőző érv, hogy a pártpolitika behozatala az egyetemekre növelné a hallgatók közösségi aktivitását. Minden felmérés azt mutatja, hogy a pártideológiáknál elutasítottabb motívum kevés található a magyar társadalomban, különösen a fiatalok körében. Mitől volna akkor ezeknek lendítő ereje?

Nem arról van szó inkább, hogy a társadalmi életvilág egyéb területein a szerveződésben és közösségi legitimálódásban kudarcot vallott csoportok kényelmesebbnek tűnő terepet akarnak maguknak elfoglalni a fiatalok körében? Nem életszerűbb azt feltételeznünk, hogy a pártkarrierek építésének korai szakaszát helyeznék az egyetemekre? Kételkedik valaki abban, hogy ez így egyáltalán nem a tiszta tekintetű közösségi fiatalok önmegvalósító közege lesz, hanem a  morális és intellektuális kihívásokkal küszködő párt-ifik világa?

Visszautalva a 88-as mozgalmak kapcsán említett társadalomelméleti megközelítés tanulságaira: a pártelvű közösségszerveződés oktrojálása az egyetemi világra a társadalom életvilágainak további gyarmatosítását jelentené, ráadásul az elsődleges cél, a hallgatói képviselet erősítése szempontjából éppenhogy kontraproduktív lenne: az egyetemi életben jelentősen csökkentené a hallgatói fellépés legitimitását, szakmai, egyetemi polgári erejét.

Az egyetem eszméje ugyanis, ami mindeddig az egyetlen életképesnek bizonyult tudás-intézményi felfogás, bármennyire kikezdik a politikai aktivisták és azok tudományos behatolásai, mindig is a tudományos teljesítmény, az autonómia és a meritokrácia elveiből építkezik. Nyilván nem arról van szó, hogy minden ízében ez hatná át: volt és van (és lesz…) az egyetem világában mindenféle személyes és hatalmi motiváció, pénzügyi és politikai szempont, kisszerűség és nagyzolás (aki ez iránt érdeklődik, lapozgassa Bruno Latour labor-antropológiai leírásait) – azonban még a legkeményebb külső nyomások idején is ezeknek igazolniuk, legitimálniuk kell magukat valahogyan az akadémiai mércéken.”