Tantárgyak nélkül?

Hannah Arendt írja, talán a The Crisis of Education-ban (1954): az amerikai közoktatást az tette tönkre, hogy stabil és megmerevedett oktatási rendszer híján az európai pedagógiai kísérletek akadálytalanul zúghattak végig az országon. Most, amikor a The Independent tudósítása alapján megindult a honi ünneplése a finn közoktatás tantárgymentesítésének, mégis érdemes volna kiszakadni a magyar túlszabályozottság és egyközpontúság nyomasztó élményét kompenzáló örömködésből, megnézve, mit is jelenthet ez?

Világos tapasztalat, hogy a tudományban az interdiszciiplinaritás csak akkor nem vezet semmitmondó felszínességhez, ha komoly diszciplináris tudások egymásra vonatkoztatását jelenti (merthogy a tudományos tudás szerveződése nem véletlenül ilyen, a hatékonyságot és szabadságot megalapozó nyugati világban, a mi világunkban.) A tudás-átadásban természetesen pedagógiai programok sora vetélkedhet a leginkább alkalmas megoldásokkal, de ha ezek teljesen feloldják az egyértelmű kereteket (igaz-hamis megkülönböztetése; a tudáselemek diskurzusának organikus kapcsolódásai a kronológia/hierarchia révén; identitás; érték-kötöttség; hermeneutikai belátás;, világértelmezés-igény), akkor az végveszélyt hozhat a műveltségi kánon szétporlasztásával a hatékonyságra, a társadalmi integritásra és a szabadságra.

A nagyszabású finn oktatási (társadalmi?) projekt ezen fejleménye nyilván alakul még, a finnek beágyazódottsága az európai világba talán tompítja az extremitásokat, a 68-as szellem(telenség) innen nehezen tudná kisöpörni a Dead White European Men örökségét. Addig is, lapozgassuk reménykedve Allan Bloom The Closing of American Mind-jét!