A szegedi Bölcsészkar 1988 novemberében
Lehet történelmet csinálni, hazudni, felejteni – de elrontani is. A Hallgatói Hálózat jobbsorsra érdemes, ám kudarcosra sikeredett nekibuzdulása az első percektől kezdve az elrontás jeleit hordozta ( lásd ehhez: facebookos akolmeleg megtévesztő voltáról). Ha nincs néhány feleslegesen ideges negatív reakció, még ennyire sem tudta volna felnagyítani jelentőségüket a híréhes sajtó.
A rossz közérzettel vívódó ifjaknak avagy későbbi követőiknek érdemes tanulni a leckéből, hogy mi kellene a valódi egyetemi mozgalomhoz:
- Legalább egy olyan gondolat, állítás, követelés, tézis, eszme megfogalmazása, ami nem szerepelt a “hivatalos” felsőoktatási érdekképviseletei szervezetek állásfoglalásaiban, nyilvános dokumentumaiban. (Persze, jobb, ha kettő, vagy az intellektuális igényesség jegyében esetleg három ilyen is akad.)
- Legalább két újságcikk, tanulmány, elemzés elolvasása a szélsőbalos illetve magyar politikai médián kívül, amelyek bemutatják, hogyan zajlottak, mit is jelentettek valójában a másolni igyekezett nyugati diákmegmozdulások és mi történik tényszerűen a külföldi/hazai felsőoktatásban.
- Legalább három gyakorlati lépés, ami reális és valódi kimenete lehet tiltakozásnak, felvonulásnak, gyűlésnek, fórumnak (ezek körébe a való világban nyilván nem tartozik bele olyan jogszabályok azonnali visszavonása, amelyeket jelentős, legitim és komoly társadalmi háttérrel rendelkező parlamenti többség fogadott el; nem tartozik bele az eperésvéres slágerdalolós egyetemfoglalás az atomizált, kormányoldali hajlandóságú, karrierépítő, középosztályosodásra törekvő egyetemista közegben; nem tartozik bele az elnyomott véleményharcosi szerepkör demonstrálása egy médiapluralizmusban és választásos demokráciában, ahol a tiltakozó diákokat amúgy a miniszterelnök bíztatja radikálisabb fellépésre.)
- Legalább négy olyan hallgatótárssal beszélgetni, akik nem a szűkebb sörözős baráti körhöz tartoznak és néhány fifikás kérdéssel (pl.: Érdekel bármennyire is a felsőoktatási törvény? Rászánnál bármikor is 10 percnél többet egy semmifajta kimenettel nem rendelkező összejövetelen való részvételre? stb.) kikutatni valós motiváltságukat.
- Legalább öt őszinte, okos, a helyzetet átlátó, tekintélyes, karizmatikus, beszédképes, érdemben motivált, vonzó, paradigmatörő, folyamatosan aktív és ezen tulajdonságok mindegyikével egyszerre rendelkező hallgató a mozgalom vezetésére/képviseletére.
- + Az sem árt, ha a jószerencse olyan oktatókat sodor a hallgatói mozgalmárok közelébe, akik nem közéleti-politikai frusztrációikat viszik át a felsőoktatáspolitikai szövegkörnyezetbe és az egyetem ügye iránt elkötelezetten, hitelesen képviselnek tudást, egyetemváltoztató célokat – lehetőleg legyen köztük egy-két reálszakos is! (Nekünk igen jól jött ez annak idején, sokat tanultunk tőlük, az ő – nem előtérbe furakodó – jelenlétük hitelesítette az egyik fő tézisünket: “Az alapvető törésvonal a felsőoktatásban nem oktatók és hallgatók között van, hanem a minőségi képzésben érdekelt hallgatók és oktatók együtt állnak szembe a teljesítmény- és követelmény-ellenes viszonyok fenntartásában érdekelt felsőoktatási szereplőkkel.”) /EZ NEM ÖNAJÁNLKOZÁS!!!!!/
Mindezek nélkül nincs más, mint a súlytalan “rosszul_van_ez_így” érzület-kitörések alkalmai. Még a fő-negatívnak kikiáltott hallgatói önkormányzatokat sem voltak képesek lépéskényszerbe hozni, hiszen semmiféle alternatívát nem jelentenek mellettük/bennük. Létrejöttük nem szakmapolitikai fellépés, hanem egy legitimációs elbizonytalanodás jele. Mutatja, hogy vannak hallgatók, akik nem bíznak a hallgatói önkormányzatokban, nem találják elégségesnek érdekérvényesítő fellépésüket, de ahhoz sincs kedvük, hogy beszálljanak a formalizált hallgatói képviselet demokratikus választásokon alapuló, nyilvános megméretésébe. Kiderült, hogy a lényegében bármilyen ügyben mozgósítható kiscsoportos környi diákok nem érik el a hallgatói közösség ingerküszöbét, támogatottságuk a hallgatói önkormányzatokénál jóval kisebb. A rossz lelkiismereteket persze felébresztették a mindenki által érzett hallgatói (és oktatói) részvételi deficit miatt, vagyis, az egyetemi polgári lét sekélyességének reflexióját erősítették fel néhány hétre, emellett lakmuszpapírkét szolgálva az egyetemi konfliktus-kezelési képességhez. Ennyi volt.
UPDATE: Többen jelezték, hogy igazságtalanul bántónak érezték a jószándékú, mégiscsak megmozduló diáksággal szemben a leértékelést. Igen, bántás volt, amiért komoly gondot okoztak a felsőoktatásnak. Egy nagyon is szükséges és ezen blogban is gyakran felbukkanó felsőoktatás-politikai kritika került nehezebb helyzetbe, mint volt a Hallgatói Hálózat fellépése előtt. Minden józan egyetemi ember azt várta a nonkonform hallgatói megmozdulásoktól, hogy nyomatékot adnak a felsőoktatási érdekképviseleti törekvéseknek. Ehelyett jött a divatozgató tünti-feeling hallgatói tömegek nélkül és politika-ideológiai rendezőelvet tükröző aláírás-buzgalom, amelyek éppen a valódi aktív támogatottság hiányát üzenik a döntéshozóknak. Mondogathatják a szervezők, hogy ez még csak a kezdet, majd terjed a mozgalom – pontosan tudható, hogy egy ilyen akciósorozat az elején éri el a támogatottsága csúcsát. Majd, egy következő helyzetbe, egyszer, talán lesz valami. De csak akkor, ha a fentebbi pontok működnek. (Ja, és bölcsészként külön is fájlalom, hogy sikerült a tartalmatlanul hőzöngő/létező bölcsészek kliséhez újabb adalékot szolgáltatni. A legjobbkor, milyen jó sajtónk van amúgy is…)
Egyetemi Polgár 
Én nem akarok dacolni senkivel.. se semmivel.. az emberek, a választópolgárok választhattak, választottak is. Most viseljék egyetlen egy nyüsszenés nélkül a következményt. Ők csinálták egyék meg a főztjüket. Aki pedig nem ezt akarta, vagy nem így, akkor dacoljon ha akar, de minek?! nem megy vele semmire… Részemről: itthon nem akarok főiskolára menni. köszönöm, megkapom ugyan azt, vagy magasabb szintet akár Bécsben, akár Londonban, akárhol.
… külföldön is megkaphatod! De nem jobb lenne, ha azért tanulnál külföldön, mert úgy akarod és nem azért, mert oda kényszerültél?!! Azért szerintem van egy picike különbség… Másrészt meg nem értek egyet ezzel a felfogással, hogy az emberek Magyarországon 4 éves ciklusokra vállalják a szívást! Mikor lesznek már igazi, felelős, gondolkodó politikusaink, nem vadkapitalista jobbosok és vadkapitalista balosok, hanem társadalmilag elkötelezett gondolkodó értelmiségiek, akik tényleg az emberek érdekeit képviselik, és látják azt is, ami az audi A8-as sötétített üvegén túl van?!
Tény, hogy jobb lenne. De sajnos mindenkit a pénz hajt. az érdekli őket is, ami engem: hogy minél jobban élhessenek. Csak ők nem veszik figyelembe, hogy rengeteg másik embert szívatnak, pedig ők juttatták el őket oda ahol vannak.
Az előző posztokat elolvasva, én az Ön véleményét egyáltalán nem éreztem igazságtalannak, eddig a bejegyzésig. 🙂 Úgy gondolom, hogy minden olyan megmozdulás hasznos, amely a felsőoktatási törvény várható negatív következményeire hívja fel a figyelmet. Természetes, hogy vannak kevésbé sikeres fellépések. Ugyanakkor látható, hogy a mostani kormányzat semmilyen, “más” véleményre nem nyitott. Legyen az a Rektori Konferencia állásfoglalása, vagy a Hallgatói Hálózat nyilatkozatában rögzített követelések. Mindkettő más-más szerepet (formális, informális) tölt be a felsőoktatás-politikai döntéshozatalban, de igazi eredményt, eddig, egyik sem tud felmutatni. Legyünk őszinték, olyan kormányzati lépések, mint például a felvételi határidő eltolása, inkább “gesztus”-értékűek. Az én kérdésem, hogy az egymás mellett fellépő szervezetek, intézmények, egyének (pl. Rektori Konferencia, ELTE, HAHA, Hallgatói Önkormányzat stb.) miért nem erősítik egymás hatását (véleményem szerint gyengítik)? Miért nem tud egységes lenni a felsőoktatás ebben a pillanatban? Az intézményi, egyéni érdekek ilyen módon gyengíthetik egy a szakma, a felsőoktatási intézmények stb. által nyilvánvalóan rossznak ítélt törvény elleni fellépést? Véleményem szerint ilyen felsőoktatás-politikai erőtérben, amelyet a kormányzat kavart, a fellépésnek egy új formáját kellene kitalálni, amely a szakmapolitika mentén, meglévő vagy új szervezetek talaján szerveződik. Hiszen ez ma nem Amerika, és nem is a rendszerváltás időszaka….Tanulni persze lehet belőlük…
Az összefogást szerintem kizárólag presztízs-szempontok akadályozzák. Ez nagy-nagy gond.
Netán ilyen kérdésekről is lehetne vitatkozni?
Jelent-e valójában kihívást a felsőoktatás számára az az új közeg, amelyben technikailag lehetővé vált az egyéni tapasztalatok rögzítése és nyilvánosságra hozása, az intenzív információ-csere és a kollektív jelentés-keresés? Lehet-e olyan hálózati oktatást szervezni, amelyben a tartalmak és a módszerek a hallgatók előzetes, informális tudásához igazodnak és egyéni tanulási utakat biztosítanak? Fel kell-e venni a kesztyűt, és multimediális mezbe öltöztetni és így könnyebben befogadhatóvá tenni a tartalmakat? Vagy újra kellene gondolni az információ, tudás, képesség, kompetencia, az elmélet és a gyakorlat fogalmait, a hierarchikus, rögzített tematikákra alapozott hagyományos oktatás algoritmusait? Abban rejlik-e az igazi kihívás, hogy didaktikai fordulatot kellene tenni a közléstől a kollektív tudásteremtésig? Lehetséges-e ilyen fordulat a tömegoktatás keretei között? Nem arról van-e szó, hogy a hagyományos szemináriumi vita elvileg technológia nélkül is a közös tudásteremtés terepe, csak a tömegoktatás ezt egyre kevéssé teszi lehetővé? Milyen szervezeti és szabályozási kereteket kellene megújítani a másféle működéshez? Ki képezi ki az új szerepre a tanárokat, akiknek a tudásközlés helyett egyre inkább a keresés, osztályozás, összehasonlítás, értékelés, érvelés, problematizálás, kérdezni tudás, a hálózatba szervezett tudáscsere és tudásmenedzsment támogatása lesz a feladata? Mit kellene tenni, hogy az idősebb oktatói nemzedék ne idegenkedjen az online-világtól, hogy lépést tartson a diákok által használt környezetek megismerésében, hogy legyen képes értékelni a net-generáció kialakulóban lévő informális tudásszerzési, információ-keresési és hálózat-építő kultúráját? Biztosítva van-e ehhez a motiváció, a továbbképzés és a fizetés? Befér-e a hierarchikus szervezeti formák közé egy sokszereplős, a kortárs-csoport motiváló hatását és a társintézmények bekapcsolását lehetővé tevő horizontális tudásháló-szerkezet? Nem illúzió-e elvárni egy szociológiailag nagyon különböző, és a hagyományos iskola világában nevelkedett hallgatóságtól, hogy többféle tudásforrásból, egymás és a hálózat tapasztalataira is építve – konnektivista alapon – tanuljon? Lehetséges-e – kis szigeteken kívül – olyan tanulási keretet teremteni, amely integrálja a könyvekre alapozott írásos hagyomány előnyeit a közvetlen tapasztalatcsere, a narratív tudásmenedzsment (az elbeszéléseken alapuló tudásközlés) előnyeivel, kombinálja a virtuális közösségek szerveződését és a virtuális találkozások végtelen térbeli és időbeli lehetőségeit a személyes találkozások motivációs erejével? Rendelkezésre állnak-e a technikai és személyi eszközök egy ilyen tanulási környezet kialakításához?
Igen. Kifejezetten érdekes, köszönöm, írok róla rövidest.
De azért ebben a szövegben sincs egyetlen épkézláb tartalmi javaslat sem…
Az nincs. Ebben van: https://egyetemipolgar.net/ropirat/
What I find so inntiesertg is you could never find this anywhere else.