Egyetemi Polgár

Könnyebben nyílik a topmenedzser ajtaja, ha korábbi iskolatárs jelentkezik? Ezt a kérdést járja körül a The Economist kutatása, amelyben azt vizsgálják, hogy mennyire hasznosulnak a tanulóévek alatt kialakított kapcsolatok akár az álláskeresés, akár az üzlet során. A körkérdés alapján kialakult rangsor nem hozott meglepetést: az amerikai egyetemek élenjárnak az alumni-szervezetek működtetésében, például a Harvard Business School  44.500 regisztrált MBA alumnussal rendelkezik. A friss rangsorban a Dartmouth University Tuck School-ja került az élre.

Az oktatás, különösen a felsőoktatás az amerikai álom egyik legfontosabb tényezője volt: teret adni a kiválóságnak, frissen tartani a mobilitást. Ezek az eszmék a második világháború utáni G.I.Joe törvényben vagy a hatvanas évek hallgatói létszám-robbanásában, de a kilencvenes évek beiskolázási hullámában is tovább erősödtek. Az elmúlt negyedszázadban ugyanakkor igen magasra emelkedtek a felsőoktatási költségek, különösen a tandíjak, ami szűkítette a lehetőségeket. A bezáródásnak azt a fokát, amit mostanra látni, még ezzel együtt sem gondolta senki bekövetkezni. A The Economist cikke bemutatja, hogy  a gazdagok gyermekei egyre nagyobb előnybe kerülnek, az amerikai “tesztvilágban” a magasabb bevétellel rendelkező családi háttérből érkezők akár harmadával is jobb eredményt érnek el a SAT-on!  A tandíjak megszűrik a továbbtanulókat, ami társadalmi–etnikai szétszakadást is okoz, már nem az afroamerikai diákok kárára, hanem a szegény fehér és ázsiai gyerekeke maradnak le.

A tandíjak egyébként megtérülő befektetések, hiszen a diplomával rendelkezők sokkal jobban keresnek – de ez tovább zárja a társadalmi mobilitást, vagyis a felsőoktatás, eredeti missziójával szembefordulva, éppen a társadalmi mobilitás akadályává válik. (Obama elnök kezdeményezése, hogy egy körben ingyenessé tenné a felsőoktatást, ezen szinte semmit sem javít, hiszen csak a community college-okra vonatkozik, az egyetemi rendszer gerincére nem.)

Teljes a tanácstalanság, az látszik az amerikai vitákból. És nálunk? A leginkább megtérülő képzések jelentős részének fizetőssé tétele, a tudományegyetemi pontszámok emelkedése és a jobb középiskolák bezáródása a szegények elől nem hasonló irányokat mutat?

Ilyen az, amikor valódi üzletemberek számára valódi felsőoktatás-politikusok fogalmaznak meg gondolatokat. A Harvard rektora, Drew Gilpin Faust foglalta össze az egyetem előtt álló kihívásokat s egyben lehetőségeket a Davos-i World Economic Forum honlapján.. A tudáscsere sebességét és szélességét minden korábbinál radikálisabban növelő technológiai váltás, a tudás kollaboratív és a hagyományos diszciplináris felosztásokon túllépő szerkezete, valamint a felnövő nemzedékek alkalmassá tétele a váltásokra, a saját életükben bekövetkező fordulatokra – új egyetemi szemléletet s ezzel a legnemesebb egyetemi hagyományok megtartását ötvözve lehet képes mindennek megfelelni a felsőoktatás.

A globális felsőoktatási rangsorokra hivatkozó politikusi értékelések és cikkek rendszeresen felróják a magyar egyetemek gyengébb teljesítményét. ismerjük a mantrát: “első kétszáz”, “a világ legjobb egyetemei”, “impactos cikkek legyenek”  stb.

Az természetesen vitán felül áll, hogy aki tudománnyal foglalkozik, az nem tekinthet el a nemzetközi mércéktől. A realitások érzékeléséhez azonban álljon itt a Web of Science adatain alapuló Leiden Ranking feldolgozásával  készített elemzésünk, amely nem csupán Magyarország, hanem az egész keleti régió valós súlyát mutatja a világ publikációs versenyében. A legalább 100 publikációt produkáló egyetemek teljesítményét összevetve Kelet-Európa lényegében nem látszik a tudomány-iparban:

Ebben a versenytérben érdemes értékelnünk a magyar jelenlétet, ami az összképen belül nyilván szintén alig észrevehető:

A magyar kutatók  a kevésbé mechanikus értékelések alapján kiemelkednek a keleti mezőnyből, például az ERC Grantek tekintetében, de ez is meglehetősen relatív pozíció, az elenyésző posztszocialista jelenlét keretében értelmezhető.

Mindez pedig a rangsorok szempontjából eleve kijelöli a helyünket, jobb szembenézni a helyzettel.

Ha valamire, akkor a tudományos hagyományára igen büszke Európa. A szellemi szupremáció-tudat belengi az európai identitást, kicsit szomorkodunk ugyan, hogy az alkalmazásban már nem vagyunk olyan jók, de azért a tudomány mégiscsak itt van tőlünk drainelik a braint. A tudományos teljesítmény mérhető adatai ugyan jó ideje cáfolják ezt a mítoszt, de a The Economist legfrissebb számába ennél is keményebb szembenézést olvashatunk arról, hogy Galilei és Darwin kontinense mennyire lefokozza a tudományos kutatást a politikai játszmái közepette.

Az új EU Bizottság megszünteti a tudományos tanácsadó intézményét, ez nem prioritás a Juncker-stáb számára, s félő, hogy folytatódik a kifejezetten populista pártpolitikai motivációból művelt GMO-ellenes hisztéria. (Ebben élenjár Magyarország az alkotmányos tilalom abszurdumával.) De a legnagyobb baj a kutatás-fejlesztés számára megfelelő befektetési környezet a szabad tudományos kutatás  feltételeinek hiánya. A kormányok több országban is  szűkíteni igyekeznek az egyetemi és tudományos autonómiát (ennek megintcsak Magyarország a mintaországa), miközben elégedett bólogatásokkal utazgatnak a Szilícium-völgybe.

Annak bizonyára örül egy fontos társadalmi réteg, hogy az EU büdzsé 37%-a agrártámogatásra megy el – ehhez képest a versenyképesség és jövőépítés, különösen pedig Galilei és Darwin szellemi öröksége a maga 7%-os tudomány-támogatásával kissé bizonytalannak tűnik.

Ezekben a percekben jelent meg a másfél éve nyilvános vitán levő tervek alapján az Obama-adminisztráció felsőoktatás-értékelési rendszere. Hangsúlyozzák a készítők, hogy nem numerikus rangsort készítenek, hanem az egyre drágább felsőoktatás intézményi kínálatát mutatják be és értékelik a diákok és szülők számára, a következő szempontok szerint:

Hozzáférés – Elérhetőség – Teljesítmény → olvasásának folytatása

Az ELTE adott otthont a QS legújabb rankingje bemutatójának. A kelet-európai országok egyetemi vezetői mellett az orosz és közép-ázsiai országok képviselői üdvözlésként meghallgathatták probléma-felvető előadásomat a rangsorokról, mint a tömegdemokráciák posztmodern média-termékeiről, majd Ben Sowter, a QS Intelligence Unit vezetője bemutatta az új rangsort. http://www.iu.qs.com/2014/12/emerging-europe-and-central-asia-ranking/.

A lényeg: legjobb magyar egyetemenként 15. az ELTE, az első 25-ben pedig négy magyar egyetem található, vagyis a legjobb kvadráns 20%-a magyar intézmény!

Mármint az USA szegényebb államaiban – igen, sajnos, nem csak Magyarországon tapasztalható a gazdasági nehézségek miatt a felsőoktatás komoly restrikciója. Amint arról a U.S. News & World Report minapi cikke beszámol, például Missisipi állami egyetemein csökkentik a szakok számát, más államok (Pennsylvania, Arizona, North Carolina, Louisiana) ezernyi oktatót bocsát el. Ennek következtében például közel 200 program illetve tanszék szűnik meg Arizonában.

A családoknak egyre nagyobb összegeteket kell tandíjra és egyéb kiegészítő költségekre áldozniuk már az állami egyetemeken is. A szakértők szerint ez drámaian érinti az amúgy is beiskolázási gondokkal küszködő munkásosztályt, de a gazdaságot általában is, hiszen éppen a felsőoktatás adna lehetőséget olyan skillek elsajátítására, amelyek a technológiai váltásokhoz elengedhetetlenek. Azonban ezekben az államokban a felnőttek részvétele a felsőoktatásban az orszáűgos 40%-os átlag negyedét sem éri el.

Egyik oldalon állnak tehát a szakértők a felsőoktatás gazdasági és társadalmi hasznával érvelve, amit néhány államban meg is hallgatnak, a másikon a megszorító intézkedéseket a munkanélküliség és gazdasági lassulás okozta kényszerrel indokló politikusok. Mármint az USA-ban…

A Financial Times legfrissebb európai MBA ranking listáján a Corvinus a 79. helyen van – magára a listára összesen négy intézmény került fel Kelet-Európából, közülük a legjobb helyen (39.) a varsói Kozminski Egyetem, majd a Szentpétervári Állami Egyetem (61), illetve közvetlenül a BCE előtt a Prágai Gazdaságtudományi Egyetem áll. Ez mutatja amúgy a valódi mozgásteret is, vagyis a publikációs teljesítmény és a végzettek fizetési lehetőségeinek (mint indikátorok) nem változó lemaradását az európai élmezőnytől.

Ha már folyamatosan a versenyképességre és nemzetközi megméretésre hivatkoznak a hazai döntéshozók, célszerű volna  meghallaniuk a legjobb európai egyetemek üzenetét a bölcsészeti és társadalomtudományok fontosságáról? Hiszen huszonegy vezető egyetem által alkotott League of European Research Universities (LERU) kezdeményezésére éppen arról fogalmazott meg a Leideni Egyetemen több nemzetközi és nemzeti kutatóegyetemi szövetség, hogy azokkal a komplex problémákkal, amelyek az emeberiség előtt állnak, csakis ezen tudományterületek (Social Sciences and Humanities – SSH) eredményeinek birtokában tudhatunk megkűzdeni. A komplexitás itt a legközvetlenebb nemzetgazdasági kihívásokra is vonatkozik, tehát gazdaságfejlesztési programokat vagy a technológiák elterjesztését sem lehet a kulturális-társadalmi vonatkozások nélkül sikerre vinni. Az oktatás hatékonysága sem képzelhető el másképp, mint a bölcsészeti belátások alkalmazásával, mint ahogyan a társadalmi kohézió és békés együttélés sem.

Ezzel sok befolyásos honi politikaformáló persze nem ért egyet, amit blogunk igencsak bőven tárgyalt az elmúlt időkben. De mielőtt komplett felsőoktatási stratégai épül arra, hogy mellőzik a humántudományokat, érdemes volna mégiscsak azokra a felsőoktatási rendszerekre vetni a pillantásokat, amelyekben taníttatják a gyermekeiket…

Korábbi írásaink a témában:

Bölcsészeti újraéledés: az inga visszalendülőben, avagy ki teremti az értéket?

A bölcsész PhDsoknak mégsem kellene aggódni…

A humánképzés melletti kampány segédletei