Egyetemi Polgár

A The Economist ráunt a U.S. News rankingjének sokat bírált módszertani problémáira és egy olyan rangsort jelentetett meg, amely az amerikai egyetemeket abból a szempontból rendezi sorba, hogy a diplomájukkal milyen (kereset-)többlethez juthatnak a diplomások. Az Obama-adminsiztráció által szorgalmazott, nemrég megjelent adatbázis felhasználásával vetik össze az adott évfolyam fiataljainak átlegkeresetét a diplomások bérével. A ranking meglepetése, hogy a megszokott csúcspozíciós elit-egyetemek helyett a nagyvilágban kevésbé ismert intézmények mutatják a legjobb eredményeket – egyedül a Harvard jelenik meg a megszokott éllovasok közül az itteni első húszban.

A U.S, Department of Education College Scorecard-ja, úgy tűnik, meg fogja határozni az USA egyetemi értékeléseit: a The Economist-tel egyidőben a Brooking Institution is megjelentettt egy jórészt erre alapozott rangsort. Az eltérő intézményi bázis (itt valamennyi felsőoktatási intézményt feldolgozták) és módszertan (például a STEM-orientáltság itt rangsorképző tényező) persze más eredményeket hozott.

Módszertanilag persze ezek a rangsorok sem megbízhatóbbak, mint a korábban indult média-rankingek. Már az alap-adatok validitása sem egyértelmű: “we hope that our numbers do in fact represent the economic value added by each institution, there is no guarantee that this is true.” A kiválasztott intézményi kör, képzési szint, egyéb indikátork alkalmazása mind-mind erősen véelményes, amit leginkább éppen a párhuzamos megjelenéssel látható rangsorok széttartása demonstrál.

Úgyhogy vélhetően nem ezek a próbálkozások hozzák el a média-rangsorok alkonyát. Azonban a kezdeményezések újra felvetik a kimeneti indikátorok, különösen az egyetemi képzés hozzáadott értéke mérhetőségének kérdését.

Jelentős bővülésről számolt be a most megjelent Times World University Rankings 2015-16-os kiadását illetően Phil Baty, vezető szerkesztő. Már 800 intézményt rangsorolnak, ami az induláskor meglévő 200-hoz vagy a tavalyi 500-hoz képest jelentős mértékben csökkenti a sok kimaradt egyetem (pl. a teljes magyar felsőoktatás) frusztráltságát. Ezen túl az égegyadta világon semmi érdemi újdonsággal nem szolgál a THE Ranking, sem korábbi kiadásaihoz, sem a többi rangsorhoz képest: az amerikai és angol elit-egyetemek vezetik a listát, ezen belül növekszik az angol jelenlét és erősödtek az európai egyetemi pozíciók. A legjobb ázsiai egyetemnek most először Szingapúr nemzeti egyeteme bizonyult a THE szerint. Növekedett a nem-amerikai intézmények jelenléte, amit Marginson, az ismert ranking-elemző nem az USA gyengülésével, hanem az európai egyetemi-kutatási reformok sikerével magyarázza, illetve a gondos bevándolási politikával, aminek révén szűkült a kontinens befogadási verenyhátránya  Amerikához képest. A posztdoc helyek számának növekedését meghatározó jelentőségűnek tartja a tudományos kapacitás emelkedésében.

A szokásos első húsz:

Ami a magyar intézményeket illeti, változásokról nem számolhatunk be, hiszen most először szerepelnek a THE-listán. Az 500-600 között rangsorolt intézmények közé került be a Semmelweis, a 600-800. közöttibe pedig az ELTE, Debrecen, Szeged, Pécs és a BME. A fővárosi ovosképző egyetem vezető helyét egyértelműen kiemelkedő nemzetköziesedettségének köszönheti (arányaiban és abszolut számukat is tekintve sok külföldi hallgatója van), ami a jó publikációs teljesítménnyel együtt a legjobb hatszáz közé sorolja.

A magyar összteljesítmény felett nyilván elindul majd a borongás, de érdemes mindezt máshonnan is nézni: intézményeink a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékába tartoznak!

(A THE ls a többi rangsor módszertanáról, problémáiról lásd részletesen: www.ranking.elte.hu.)

Most jelent meg az Association of American Universities kutatásának eredménye, amely 27 amerikai egyetem százötvenezer hallgatójának a megkérdezésén alapult. A kutatásból kiderült, hogy a világ vezető intézményeit is tartalmazó minta női résztvevőinek több mint ötödét érte szexuális jellegű inzultus (nem beleegyezéses szexuális cselekmény vagy erőszak). A Harvardon ez az arány 26%, a Yale-n 28%. A többség nem jelenti az ilyen sérelmeket, különösen, ha “csak” érintésekről vagy csókról volt szó. Az egyetemi vezetők egyértelműen elítélőre akciói nyomán (melyek az egyetemek meglévő policyjára is tudtak alapozni) később ez az arány nőhet, bár szakértők szerint az enyhébb szexuális “nyomulások” esetében a rendőri-adminisztratív fellépés nehezen belátható problémákat okozhat az arányosság és a bizonyíthatóság tekintetében.

Nemzetközi és hazai többpárti konszenzus uralkodik a reálképzések (STEM, ahogyan korszerűen mondani illik) megerősítésének szükségessége és a humánirányok feleslegessége, érdektelensége, visszafejlesztése ügyében. Sőt, mintha a bölcsész és általában, a tudományos értelmiség is megadóan tudomásul vette volna ezt a világtrendet.

Persze, erre motiválnak a faék egyszerűségű globális egyetemi rangsorok is, és az impactfaktoros publikációs ipar abszurd nyomása, nem is szólván a numerikus mérhetőség bűvöletéről. Így nem csoda, hogy a hazai oktatáspolitikát meghatározó gazdasági érdekcsoportok és a téziseiket szajkózó sajtó el tudta érni a hagyományos (és persze szintén igencsak egyoldalú) magyar literátus műveltség-centrikusság rosszhírbe keverését. A tényadatok nyilván itt sem érdeklik a döntéshozókat.)

Az Egyetemi Polgár már korábban is elemezte, hogy mintha a világban megfordulna a szél és egyre inkább felismernék a humánirányok fontosságát. A nyári melegben ezért érdemes felidézni Fareed Zakaria, az igen befolyásos amerikai elemző márciusi cikkét a The Washington Post vélemény-rovatában. Zakaria (aki nálunk az illiberális demokrácia terminus megalkotójaként ismert inkább) a PISA-eredmények elemzésével mutatja be, hogy az ebben legjobban teljesítő országok nem feltétlenül a leginvenciózusabb gazdaságok is egyben. Leginkább két tényezőben látja ennek okát: egyrészt a kreatív ipar, de méginkább a vezető iparágak kreatív hozzáadott értékei számára nélkülözhetetlen erőforrás a “liberal arts” által adott készségek és ismeretek megléte, másrészt a mechanikus magoláson/visszamondáson alapuló tanulási kultúra hátránya a lazább, örülni képes, szabad szellemű iskolához képest. Ahogyan Jack Ma, a világ egyik legnagyobb cége, az Alibaba alapítójától idézett beszéd is megfogalmazza: “Chinese are not as innovative as Westerners because China’s educational system, which teaches the basics very well, does not nourish a student’s complete intelligence, allowing her to range freely, experiment and enjoy herself while learning”. (Nem véletlen a liberal arts terjesztése Ázsiában…) Természetesen a Zakaria-cikkben használt kifejezés (“liberal arts”) szabatos fordítása nem bölcsészet lenne, hiszen az kiterjed a társadalomtudományok, természettudományok és matematika több területére is,

És bizakodjunk: a hazai humánképzések és elméleti természettudományos szakok vonzereje a legkiválóbb továbbtanulók között még mindig megvan, tehát talán lesz időnk kivárni nagyobb szellemi vérveszteség nélkül azt az adaptációs időt, amíg nálunk is öntudatosabbá és respektáltabbá válnak újra a bölcsészek – amiben segíthet Zakaria könyvének is az elolvasása. No és persze az, ha a magyar bölcsészettudományokon, belül a valódi teljesítmény számonkérése és preferálása válik meghatározóvá.

Öngyilkosok egyeteme? Marihuána-szünet? Lányszövetségek és bordélyok? Bölcsészek mint kávéházi eladók? Depresszió vagy rettegés? Elhízó gólyák?

A Huffingtonpost egyetemi rovata összeállítást közölt az amerikai felsőoktatás kilenc, merőben különböző műfajú urban legend-jéről, melyeket sorra meg is cáfol. És mi a helyzet a magyar mítoszokkal?

“Balog Zoltán azt jelölte meg hosszabb távú célként, hogy 2017-re minden határon túli régióban – ahol létezik magyar nyelvű felsőfokú képzés – minden releváns gazdasági és társadalmi szak elérhető legyen magyar nyelven.”

Tehát akkor csak Magyarországon fekete bárány a túlképző, semmire sem jó gazdaság- és társadalomtudomány? A munkaerőpiac számára állítólag értéktelen diplomásokká akarja tenni a határon túli magyarokat a kormány???

Arról pedig szó se essék, hogy miután hallgathattuk sok éven át az intercit-professzorokról szóló lamentálásokat, most a magyar egyetemek minőségvédelmének nagyobb dicsőségére törvénnyel is ösztönözni fogjuk, hogy egyetemi professzoraink kevesebbet időt töltsenek saját intézményükben oktatással és kutatással: “A tervezett program azt is biztosítja, hogy a magyarországi egyetemek professzorai otthoni oktatói státusuk és fizetésük megtartása mellett mehessenek ki határon túli magyar egyetemekre oktatni.” Így azután az amúgy növelni tervezett számban nálunk tanuló külhoni magyar fiataloktól is elvesszük az oktatóikat.

Félreértés ne essék: nagyon is fontos cél az anyanyelvű felsőoktatás erősítése a szomszédos országokban. Lehetne erre speciális sabbaticaleket biztosítani, félállásokat támogatni stb. De hogy az amúgy is omladozó minőséget tovább rombolva tegyük ezt, mutyizgatós módszerekkel, az érthetetlen.

“Szerintem ez a szak áldozatul esett a magyar felsőoktatást uraló teljesen abszurd görcsöknek….

Ezzel persze nem azt akarom mondani – másutt épp eleget írtam, meg írok, meg beszélek a kormány oktatáspolitikájával szemben –, hogy ne lenne abban bárkinek, akár a kormánynak igaza, hogy bizony nagyon ideje volt átfésülni a magyar felsőoktatás szakkínálatát. Sőt, ideje volna még jobban átfésülni. De nem ilyen módon.  Nem úgy, hogy szerepel az a szak nevében, hogy „kommunikáció”, ami most egy vudu, és a megszüntetésével fel tudja a hivatalnok a kormányon belül mutatni, hogy „még egy kommunikáció nevű blöfföt kiírtottam”, anélkül, hogy megnézte volna miről szól ez valójában.”

Varga Máté interjúvolt: http://sciencemeetup.444.hu/2015/07/20/fabri-gyorgy-interju/

Egy kis felvezető visszatekintés az elmúlt évek kiválósági tendenciáiból: 2008 és 2014 között a legjobb teljesítményű továbbtanulók adatai alapján készített rangsorokat kutatócsoportunk. Ezekből ízelítőül: a hét év alatt alapképzésre illetve osztatlan képzésre normál eljárásban bejutott mintegy 350.000 fiatal legjobb 10%-a a következőképpen oszlott meg az intézmények között:

Vajon változnak-e az arányok idén?

Esetleg jó tanár?

Régi vita ez, amiben a kormány  jelenlegi felsőoktatási törvény-módosítási tervezete is lép, amikor létrehoz egy új oktatói kategóriát, az Nftv. 27. § (1) bekezdésének kiegészítésével. Ennek  értelmében a felsőoktatási intézményben létesíthető oktatói munkakörök között megjelenik a “mesteroktató” kategória is. Természetesen ennek indoklása a képzés nyitottságát, gyakorlat-orintáltásgát emlegeti, de ha eltekintünk ennek a frazeológiának a lejáratottságától, érdemes végiggondolni, hogy milyen oktatókat is szeretnének a hallgatók maguknak?

Az angol elit-egyetemek diákjai a Hepi/HEA Student Academic Experience Survey 2015 tavaszi eredményei alapján fontosabbnak gondolják a tanítási képességeket, mint a kutatói kiválóságot, ha az oktatóikról van szó. Hasonló eredményt hozott a THE rangsorához kapcsolódó kutatás, ameybena  megkérdezett hallgatók fontosabbnak gondolták az oktatói minőséget a kutatási aktivitásnál (ehhez képest a globális rangsorok messze túlhangsúlyozzák a tudományos produkciót.)