Egyetemi Polgár

Például rögtön azzal, hogy elvesszük az önbizalmukat, miközben a  teljesítményük egyáltalán nem gyengébb, sőt, jobb, mint a fiúké: ezt állapítja meg az OECD napokban megjelent átfogó elemzése a témában (The ABC of Gender Equality in Education). A kulcsszavak nem véletlenül az Aptitude, Behavior, Confidence. → olvasásának folytatása

Ameddig csak az európai adatokat nézzük, Cambridge forrásteremtő képessége lenyűgöző: 7,4 milliárd dollár! De ha ezt összevetjük a Massachusetts állami (USA) Cambridge két egyetemének ilyen irányú teljesítményével (Harvard 36 milliárd és az MIT 12 milliárd), már helyükre kerülnek a valós kapacitások – írja a The Economist legutóbbi számában.  Egy közelmúltbeli kutatás, amely 851 intézményt vizsgált, kimutatta, hogy Észak-Amerikában ezek az intézmények több, mint 500 milliárd dollár bevétellel rendelkeznek! A koncentráció persze itt is elképesztő: a leggazdagabb tíz százalék a teljes bevétel 70%-át termeli ki! Sőt, a nyolc Ivy League egyetem 110 milliárdot, a teljes összeg több, mint ötödét.

A befektetési stratégiák is nagyon mások: a leggazdagabbak kockázati tőke befektetők is és a hedge fundokat is kedvelik, míg a szegényebbek inkább szolid részvényekben utaznak.

De hát nyilván különböznek a fenntartói elvárások is. És ezen a ponton nem csak az összegek nagyságrendje, hanem a fenntartói kultúra dimenzionális különbsége miatt is gyorsan hessegessük el az összehasonlításokat…

Könnyebben nyílik a topmenedzser ajtaja, ha korábbi iskolatárs jelentkezik? Ezt a kérdést járja körül a The Economist kutatása, amelyben azt vizsgálják, hogy mennyire hasznosulnak a tanulóévek alatt kialakított kapcsolatok akár az álláskeresés, akár az üzlet során. A körkérdés alapján kialakult rangsor nem hozott meglepetést: az amerikai egyetemek élenjárnak az alumni-szervezetek működtetésében, például a Harvard Business School  44.500 regisztrált MBA alumnussal rendelkezik. A friss rangsorban a Dartmouth University Tuck School-ja került az élre.

Az oktatás, különösen a felsőoktatás az amerikai álom egyik legfontosabb tényezője volt: teret adni a kiválóságnak, frissen tartani a mobilitást. Ezek az eszmék a második világháború utáni G.I.Joe törvényben vagy a hatvanas évek hallgatói létszám-robbanásában, de a kilencvenes évek beiskolázási hullámában is tovább erősödtek. Az elmúlt negyedszázadban ugyanakkor igen magasra emelkedtek a felsőoktatási költségek, különösen a tandíjak, ami szűkítette a lehetőségeket. A bezáródásnak azt a fokát, amit mostanra látni, még ezzel együtt sem gondolta senki bekövetkezni. A The Economist cikke bemutatja, hogy  a gazdagok gyermekei egyre nagyobb előnybe kerülnek, az amerikai “tesztvilágban” a magasabb bevétellel rendelkező családi háttérből érkezők akár harmadával is jobb eredményt érnek el a SAT-on!  A tandíjak megszűrik a továbbtanulókat, ami társadalmi–etnikai szétszakadást is okoz, már nem az afroamerikai diákok kárára, hanem a szegény fehér és ázsiai gyerekeke maradnak le.

A tandíjak egyébként megtérülő befektetések, hiszen a diplomával rendelkezők sokkal jobban keresnek – de ez tovább zárja a társadalmi mobilitást, vagyis a felsőoktatás, eredeti missziójával szembefordulva, éppen a társadalmi mobilitás akadályává válik. (Obama elnök kezdeményezése, hogy egy körben ingyenessé tenné a felsőoktatást, ezen szinte semmit sem javít, hiszen csak a community college-okra vonatkozik, az egyetemi rendszer gerincére nem.)

Teljes a tanácstalanság, az látszik az amerikai vitákból. És nálunk? A leginkább megtérülő képzések jelentős részének fizetőssé tétele, a tudományegyetemi pontszámok emelkedése és a jobb középiskolák bezáródása a szegények elől nem hasonló irányokat mutat?

Ilyen az, amikor valódi üzletemberek számára valódi felsőoktatás-politikusok fogalmaznak meg gondolatokat. A Harvard rektora, Drew Gilpin Faust foglalta össze az egyetem előtt álló kihívásokat s egyben lehetőségeket a Davos-i World Economic Forum honlapján.. A tudáscsere sebességét és szélességét minden korábbinál radikálisabban növelő technológiai váltás, a tudás kollaboratív és a hagyományos diszciplináris felosztásokon túllépő szerkezete, valamint a felnövő nemzedékek alkalmassá tétele a váltásokra, a saját életükben bekövetkező fordulatokra – új egyetemi szemléletet s ezzel a legnemesebb egyetemi hagyományok megtartását ötvözve lehet képes mindennek megfelelni a felsőoktatás.

A globális felsőoktatási rangsorokra hivatkozó politikusi értékelések és cikkek rendszeresen felróják a magyar egyetemek gyengébb teljesítményét. ismerjük a mantrát: “első kétszáz”, “a világ legjobb egyetemei”, “impactos cikkek legyenek”  stb.

Az természetesen vitán felül áll, hogy aki tudománnyal foglalkozik, az nem tekinthet el a nemzetközi mércéktől. A realitások érzékeléséhez azonban álljon itt a Web of Science adatain alapuló Leiden Ranking feldolgozásával  készített elemzésünk, amely nem csupán Magyarország, hanem az egész keleti régió valós súlyát mutatja a világ publikációs versenyében. A legalább 100 publikációt produkáló egyetemek teljesítményét összevetve Kelet-Európa lényegében nem látszik a tudomány-iparban:

Ebben a versenytérben érdemes értékelnünk a magyar jelenlétet, ami az összképen belül nyilván szintén alig észrevehető:

A magyar kutatók  a kevésbé mechanikus értékelések alapján kiemelkednek a keleti mezőnyből, például az ERC Grantek tekintetében, de ez is meglehetősen relatív pozíció, az elenyésző posztszocialista jelenlét keretében értelmezhető.

Mindez pedig a rangsorok szempontjából eleve kijelöli a helyünket, jobb szembenézni a helyzettel.

Ha valamire, akkor a tudományos hagyományára igen büszke Európa. A szellemi szupremáció-tudat belengi az európai identitást, kicsit szomorkodunk ugyan, hogy az alkalmazásban már nem vagyunk olyan jók, de azért a tudomány mégiscsak itt van tőlünk drainelik a braint. A tudományos teljesítmény mérhető adatai ugyan jó ideje cáfolják ezt a mítoszt, de a The Economist legfrissebb számába ennél is keményebb szembenézést olvashatunk arról, hogy Galilei és Darwin kontinense mennyire lefokozza a tudományos kutatást a politikai játszmái közepette.

Az új EU Bizottság megszünteti a tudományos tanácsadó intézményét, ez nem prioritás a Juncker-stáb számára, s félő, hogy folytatódik a kifejezetten populista pártpolitikai motivációból művelt GMO-ellenes hisztéria. (Ebben élenjár Magyarország az alkotmányos tilalom abszurdumával.) De a legnagyobb baj a kutatás-fejlesztés számára megfelelő befektetési környezet a szabad tudományos kutatás  feltételeinek hiánya. A kormányok több országban is  szűkíteni igyekeznek az egyetemi és tudományos autonómiát (ennek megintcsak Magyarország a mintaországa), miközben elégedett bólogatásokkal utazgatnak a Szilícium-völgybe.

Annak bizonyára örül egy fontos társadalmi réteg, hogy az EU büdzsé 37%-a agrártámogatásra megy el – ehhez képest a versenyképesség és jövőépítés, különösen pedig Galilei és Darwin szellemi öröksége a maga 7%-os tudomány-támogatásával kissé bizonytalannak tűnik.

Ezekben a percekben jelent meg a másfél éve nyilvános vitán levő tervek alapján az Obama-adminisztráció felsőoktatás-értékelési rendszere. Hangsúlyozzák a készítők, hogy nem numerikus rangsort készítenek, hanem az egyre drágább felsőoktatás intézményi kínálatát mutatják be és értékelik a diákok és szülők számára, a következő szempontok szerint:

Hozzáférés – Elérhetőség – Teljesítmény → olvasásának folytatása

Az ELTE adott otthont a QS legújabb rankingje bemutatójának. A kelet-európai országok egyetemi vezetői mellett az orosz és közép-ázsiai országok képviselői üdvözlésként meghallgathatták probléma-felvető előadásomat a rangsorokról, mint a tömegdemokráciák posztmodern média-termékeiről, majd Ben Sowter, a QS Intelligence Unit vezetője bemutatta az új rangsort. http://www.iu.qs.com/2014/12/emerging-europe-and-central-asia-ranking/.

A lényeg: legjobb magyar egyetemenként 15. az ELTE, az első 25-ben pedig négy magyar egyetem található, vagyis a legjobb kvadráns 20%-a magyar intézmény!

Mármint az USA szegényebb államaiban – igen, sajnos, nem csak Magyarországon tapasztalható a gazdasági nehézségek miatt a felsőoktatás komoly restrikciója. Amint arról a U.S. News & World Report minapi cikke beszámol, például Missisipi állami egyetemein csökkentik a szakok számát, más államok (Pennsylvania, Arizona, North Carolina, Louisiana) ezernyi oktatót bocsát el. Ennek következtében például közel 200 program illetve tanszék szűnik meg Arizonában.

A családoknak egyre nagyobb összegeteket kell tandíjra és egyéb kiegészítő költségekre áldozniuk már az állami egyetemeken is. A szakértők szerint ez drámaian érinti az amúgy is beiskolázási gondokkal küszködő munkásosztályt, de a gazdaságot általában is, hiszen éppen a felsőoktatás adna lehetőséget olyan skillek elsajátítására, amelyek a technológiai váltásokhoz elengedhetetlenek. Azonban ezekben az államokban a felnőttek részvétele a felsőoktatásban az orszáűgos 40%-os átlag negyedét sem éri el.

Egyik oldalon állnak tehát a szakértők a felsőoktatás gazdasági és társadalmi hasznával érvelve, amit néhány államban meg is hallgatnak, a másikon a megszorító intézkedéseket a munkanélküliség és gazdasági lassulás okozta kényszerrel indokló politikusok. Mármint az USA-ban…