Egyetemi Polgár

Invitálás szóbeli “alkalmasságira”.

Egy igazán remek Apáczais diákparlament, éles kérdések, tiszta tekintetek, valódi jövőtudat.

Igen!

https://www.facebook.com/photo.php?v=10200507276860388&set=vb.1111732019&type=2&theater

Az egyetemi autonómia helyzete Európában

Az egyetemi autonómiáért vívott küzdelem a kormányzati-pénzügyi lobbikkal szemben 2006-ban kezdődött és 2011-ben bukott el. (Ezt blogunk részletesen elemezte itt.) Ezért is furcsa, hogy a kommentálók, különösen, ha kellő politikai indulattal olvasnak, miért kapták fel (pro és kontra egyaránt) a fejüket a rektori interjú azon részénél, amelyben Mezey Barna így fogalmaz: → olvasásának folytatása

“The accumulation of all powers, legislative, executive and judiciary, in the same hands, whether of one, a few, or many, and whether hereditary, self-appointed or elective, may justly be pronounced the very definition of tyranny. (James Madison: 47th paper of “The Federalist”)

Nem a múltszembesítés a blog profilja, de sok kétkedő hozzászólást kaptam a Heti Válasz online interjú egy mondatára:

“Ugyanakkor ironikus vagy éppen reménykeltő, de egyetlen magyar politikus volt, aki éppen ezzel szemben fejtette ki egy televíziós interjúban, még 2007-ben, hogy hamis az a nézet, amely szerint a szakképzést a felsőoktatás rovására kell fejleszteni. Ezt a politikust Orbán Viktornak hívták.”

Íme, a minden szavában támogatandó interjú-részlet (bő éve idéztük fel a blogban):

“Tíz éve vitám van az oktatás ügyében Demján Sándorral…. Nem az a baj, hogy Magyarországon túl sokan járnak egyetemre, mert Magyarországon nem érjük el az európai átlagot az egyetemre-főiskolára járókat tekintve. A baj ott van, hogy akik nem mennek gimnáziumba, azok nem mennek el szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe se. Általános iskola után elveszítünk rengeteg gyereket. Az igazi kérdés, hogy az egyetemre, gimnáziumba menni nem akaró nyolc általánost végzettek akarjanak szakmunkás-képesítést, bizonyítványt szerezni. Ez egy másik probléma, nem függ össze a tandíj és az egyetemisták kérdésével, ez merőben másik problémakör.”

A minap megszólalt a Professzorok Batthány Köre. Eme nemes célokat kitűző szerveződés megnyilatkozásaira mindig érdemes figyelni, példaként álljon itt egy másik határozott hangú állásfoglalásuk:

“Elvonások a felsőoktatásban – A Professzorok Batthyány Körének Nyilatkozata

A Professzorok Batthyány Köre sajnálattal értesült a magyar felsőoktatást sújtó elvonásokról. Az, hogy a magyar gazdaság és különösen a költségvetés a jelenlegi nehéz helyzetben – melynek okait ehelyütt nem kívánjuk elemezni – fontos a takarékosság, még érthető. Az azonban, hogy az elvonások elosztásában a rövid távú politikai kockázatkezelésen túlmutató stratégiai megfontolások láthatólag nem játszottak szerepet, már semmiképpen sem fogadható el. A felsőoktatás ismét áldozatul esik annak, hogy a korlátozások katasztrofális következményei a politika számára csak kényelmes késleltetéssel, több év múlva jelentkeznek. A hosszú reakcióidő miatt a felsőoktatás stabilnak látszik, holott valójában roppant törékeny. Megfelelő működéséhez elengedhetetlenek a stabil és kiszámítható feltételek.

→ olvasásának folytatása

Mondatok a Heti Válasz Online interjúból:

• Feltétlenül támogatom a hallgatói önkormányzatiságot, mivel a diákok megszervezésének ez a legjobb kerete.
• úgy kell megőrizni a hallgatói önkormányzatiság értékes intézményét, hogy közben erősödjön az önkormányzatok működésének hallgatói kontrollja
• Az új kérést egyetlen módon tudom lefordítani: ha a kormány elmondja, hogy belátta a forráskivonás tarthatatlanságát, az azóta bekövetkezett károkkal együtt aktualizáljuk a fejlesztési terveket, majd újra tárgyalóasztalhoz ülünk. Ennek lenne értelme.
• Ugyanakkor ironikus vagy éppen reménykeltő, de egyetlen magyar politikus volt, aki éppen ezzel szemben fejtette ki egy televíziós interjúban, még 2007-ben, hogy hamis az a nézet, amely szerint a szakképzést a felsőoktatás rovására kell fejleszteni. Ezt a politikust Orbán Viktornak hívták.
• ha közben nincsen önálló gazdálkodásunk, ha az erős nyomás miatt alig van mozgásterünk, nem fogunk tudni új forrásokat bevonni.
• Klinghammer professzornak, államtitkár úrnak egyébként éppen ezen a területen lehet történelmi szerepe: a bizalmi viszony helyreállításában. Ma az egyetemek attól félnek, hogy ha elkezdenek önkorrekciókat végrehajtani, akkor az állam rögtön rájuk telepszik, hogy még több forrást vonjon ki. Közben az állam azt mondja, hogy addig nem hajlandó lépni, ameddig az egyetemek nem terítik lapjaikat, hiszen biztosan sumákolnak. Ez a kölcsönös bizalmatlanság pedig szép csendben megfojtja, mozgásképtelenné teszi a rendszert. Klinghammer István rendelkezik annyi tekintéllyel a felsőoktatásban, hogy kellő kormányzati felhatalmazással változtathat ezen.
• Mai rossz érzésünket az okozza, hogy a magyar felsőoktatás rendkívül rosszul vezette be a Bologna-folyamatot; talán a tanárképzés volt az egyetlen kivétel, de ott épp most csinálták vissza. Az, hogy ma Bologna szitokszó, a 2004-ben indult oktatáspolitika hatalmas vétke.
• A legrosszabb felsőoktatási lépéssorozat a keretszámokkal kapcsolatos: nem azzal volt baj, hogy az eredeti keretszám-csökkentő bejelentéssel tulajdonképpen tandíjat hirdettek, hanem azzal, hogy ezt átgondolatlanul, egyeztetés nélkül, koncepcionális keretek nélkül tették.
• Ahelyett, hogy már az elején őszinték lettünk volna, és megmondtuk volna, hogy tandíjat akarunk bevezetni.

Fotó: Bődey János Gergely / Index

Nagy visszahangot kapott a sajtóban az ELTE BTK nyugdíjazási lépése: húszegynéhány kollégát, akik elérték a nyugdíjba vonulást már lehetővé tevő életkort, nem tud tovább a Kar munkavállalóként foglalkoztatni.

Vannak oktatók, kutatók, kollégák, akiknek munkássága, személyisége, hatása, reputációja egyrészt erőforrás, másrészt védjegy, harmadrészt intellektuális és morális élmény mindannyiunknak. Az egyetemnek az a dolga, hogy akkor is, ha bármiféle kényszer vagy (bal)lépés miatt a munkajogi kapcsolat megszűnik velük, ezt egyfelől méltó és őszinte formában vigye végig, másfelől teremtse meg a további közös munka lehetőségét, ennek honorálásának esélyét.

Azt persze felelős egyetemi ember a többi kolléga, az intézmény, a továbbtanulók, no meg az igazság kedvéért nem teheti meg, hogy jól hangzó médiamegnyilvánulásokért cserébe leminősítse a tovább dolgozó műhelyeket, egyetemet. Félezer bölcsész oktatóval szemben lenne méltánytalan az oktatás összeomlásáról beszélni.

A számokról: tavaly a közel kétezer egyetemi oktatóból mintegy másfélszáz távozott, az egyharmaduk a kötelező (egyetemi tanárok esetében hetven, docenseknél 65 éves) nyugdíjkorhatár elérése miatt. Vagyis, az igen szorító és teljesen indokolatlan forráskivonások körülményei közepette is oktatóink 5 százalékát érinti olyan személyi mozgás, ami vezetői döntés kérdése. Ezek között sokféle indok, sajnos, nemritkán takarékossági kényszer is van, de a számok mutatják, hogy az ELTE képes a szellemi tőkéjét a lehető legnagyobb mértékben megóvni, a hallgatók és a kutatás számára.

Természetesen a statisztika nem fedheti el az egyedi szakmai veszteségeket, méltánytalanságokat. Abban mutatkozik majd meg az intézmény reagálóképessége, hogy talál-e utakat mindennek az értékmentő és hatékony kezelésére.

Az Egyetem mi vagyunk, mindnyájan. Egyenként és az egymástól tanult, közös munkánkkal alkotott közösségként is.

Interjú az Egyenes beszédben

Interjú az Egyenes beszédben

“Meg kell köszönnünk nekik, hogy olyan erővel tudták kommunikálni a közvélemény számára, hogy baj van a felsőoktatással, amit senki más nem tudott megtenni, tehát sokat tudtak elérni. Az egy más kérdés, hogy többen vagyunk olyanok, akik úgy gondoljuk, azoknak a szempontja, akik szeretnének részt venni az oktatásban, jobban méltánylandó volna, mint azt a teremfoglalásban résztvevők teszik. De ez egy hangsúlybani eltérés.

Bizakodom, hogy mindkét oldalról meg lesz az a bölcsesség, hogy megtalálják azt a jó ritmust, amikor a tiltakozásnak és figyelemfelhívásnak más, hatékony formája is működik.”

Pikó Andris volt kiváncsi a véleményemre, megtisztelő érdeklődéssel.

Klub Rádió, február 14, kilenctől tízig.

első rész (8. perctől): http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130214-085859.mp3

második rész: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130214-092859.mp3

A magyar diákhitel-rendszer kifejezetten jól sikerült fejlesztés, immár bő évtizede szolgálja a társadalmi mobilitást és a felsőoktatás finanszírozásának talán az egyetlen ésszerű eleme (az OTKA és a Lendület-program mellett, de ezek nagyon kis tételek). Sajnos, nem sikerült sem egy értelmes tandíj-rendszert, sem egy szociális támogatási programot felépíteni egy évtized alatt, s attól tartok, erre az elmúlt hónapok felsőoktatási rángásai után sincs esély.

Azonban a diákhitelből is lehet gond, ezért is tanulságos ez az összeállítás:

http://online.wsj.com/article/SB10001424127887324880504578298162378392502.html#articleTabs%3Dvideo