“Meg kell köszönnünk nekik, hogy olyan erővel tudták kommunikálni a közvélemény számára, hogy baj van a felsőoktatással, amit senki más nem tudott megtenni, tehát sokat tudtak elérni. Az egy más kérdés, hogy többen vagyunk olyanok, akik úgy gondoljuk, azoknak a szempontja, akik szeretnének részt venni az oktatásban, jobban méltánylandó volna, mint azt a teremfoglalásban résztvevők teszik. De ez egy hangsúlybani eltérés.
Bizakodom, hogy mindkét oldalról meg lesz az a bölcsesség, hogy megtalálják azt a jó ritmust, amikor a tiltakozásnak és figyelemfelhívásnak más, hatékony formája is működik.”
Pikó Andris volt kiváncsi a véleményemre, megtisztelő érdeklődéssel.
A magyar diákhitel-rendszer kifejezetten jól sikerült fejlesztés, immár bő évtizede szolgálja a társadalmi mobilitást és a felsőoktatás finanszírozásának talán az egyetlen ésszerű eleme (az OTKA és a Lendület-program mellett, de ezek nagyon kis tételek). Sajnos, nem sikerült sem egy értelmes tandíj-rendszert, sem egy szociális támogatási programot felépíteni egy évtized alatt, s attól tartok, erre az elmúlt hónapok felsőoktatási rángásai után sincs esély.
Azonban a diákhitelből is lehet gond, ezért is tanulságos ez az összeállítás:
Azért ennek a fényében érdekes az MKIK igénybejelentése a felsőoktatáspolitika formálására és az egyetemek irányításban való részvételre, vagyis az autonómia további gynegítésére. Esetleg azután nyilatkozzon Parragh elnök úr hatékonyságról, a magyar gazdaságot és társadalmat szolgáló, átlátható működésről, ha nem így teljesít az általa képviselt kör. De ha szükséges, az egyetemek szívesen küldenek a cégekhez tanácsadókat, akik majd irányítják a pályázati és támogatási felhasználásokat, nálunk ebben legalább van pozitív eredményekkel járó gyakorlat. Hívjuk esetleg cégkancellároknak őket? Ígérjük, a gyártásba nem szólnak bele, csak a gazdálkodásba… http://index.hu/gazdasag/2013/02/12/penzkidobas_volt_a_kkv-kat_igy_tamogatni/
Ahhoz, hogy a mai kor demokrácia-működésének megfelelő (azaz populista) politika formálódjon a felsőoktatás ellenében, nem politikusi rosszakarat kellett, hanem olyan médiaközeg, amelyben evidenciává válhattak vaskos tévedések, nyegle semmitmondások az egyetem működéséről. A pártpolitikai propagandisták lendülete is gyakran tettenérhető volt ebben, de leginkább a felületesség és a szakmai ismeretek hiánya okozta a mégoly jószándékú megnyilatkozások ilyen hatását.
Erre példa a december 28-i Népszabadságban Kósa N. Judit írása. Mit mond a felsőoktatásról? És milyen viszonyban vannak ezek a tényekkel?
“az ország teherbíró képességét messze túlnőtte az a rendszer”
A lentebbi, hosszabb poszt üzenete: ha az elmúlt napok felfokozott hangulatától fűtőtten akár a politikusok, akár a sajtómunkások rávetik magukat az egyetemekre, tudományos műhelyekre újabb plágiumokat, teljesítmény-deficiteket firtatni, akkor komoly károkat okoznak nekik és a társadalomnak is. Mindenki számára egyaránt fontos tekintély gyengülhet, szerény eredményeket hozva az aktivistáknak. Különösen a polgári konzervatív értékrend jegyében célszerűbb a látszólagos politikai haszon avagy a “rendcsinálás” illúziója ellenében megőrizni az akadémiai világ autonóm értékrendjébe vetett bizalmat. Ez ugyanis minden visszásságával, gyengeségével együtt is alkalmasabb eszköz a hagyomány, a minőség védelmére, mint bármilyen külső beavatkozás. Márpedig a hagyomány és a minőség van annyira fontos, mint a demokratikus felhatalmazás; még pontosabban: a demokratikus felhatalmazást a hagyomány és a minőség tisztelete teszi érvényessé. Ezért kell megvédenünk a meritokráciát! De csakis a valódi meritokráciát: vagyis az egyetemi-tudományos világ köteles a teljesítményt kérlelhetetlenül számon kérni az egyetemi hallgatóktól az akadémiai tagokig mindenkitől.
Tehát a közjót szolgáló akadémiai meritum jegyében kellene gentleman’s agreementet kötnie a politikának, a minőségi sajtónak (beleértve a blogvilág prominenseit) és a tudománynak-egyetemnek. Senkinek nem jó, ha a magyar McCarthy szenátorként tűnik majd el a süllyesztőben, senkinek nem jó, ha az akadémiai korrupció bázisaként elkerülik a hallgatók, senkinek nem jó, ha bulvárújságíróként veti meg a tudományos közvélemény. Bizalom, együttműködés – ilyen egyszerű ez.
Amit tegnapi posztunk mint lehetőséget vetett fel, sajnos, felrázó valósággá vált mostanra: az egyetemet ért, politikai szintről, kormányzati asszisztálással érkező, nívótlan támadás miatt a magyar felsőoktatás egyik legnagyobb tekintélynek örvendő személyisége mondott le posztjáról (ami szimbolikus lépés volt, de éppen ez hangsúlyozza méginkább a morális fundamentumot.)
1. Magyarország hivatalban lévő köztársasági elnöke keményen megtámadta egyik vezető egyetemünk Doktori Tanácsát és Szenátusát, azt állítva, hogy téves döntést hoztak egy tudományos címhez szükséges dolgozat értékelésekor.
A globális rangsorok helyezéseit meghatározó tendenciák eleve kijelölik a magyar egyetemek szereplését ezekben az összevetésekben. Az eredmények természetesen kudarcélményt hoznak a nemzeti tudományos és oktatási kiválóság mítoszából táplálkozó közvélemény számára, azonban az indikátorok és realitások ismeretében az lenne meglepő, ha más helyezésekkel találkoznánk…
Egyetemi Polgár 