Egyetemi Polgár

“Igen, ők mind ültek – mondta Molotov F. Csujov író kérdésére válaszolva. – Sok feleslegeset összefecsegtek. És ismerőseik köre is olyan, ahogyan azt várhattuk… Nem támogattak bennünket… Ugyanez a Tupoljev veszélyes ellenséggé is válhatott volna. Jelentős kapcsolatai voltak a velünk szemben ellenséges értelmiséggel. A Tupoljevek – a maga idejében nagyon komoly kérdést jelentettek számunkra. Bizonyos ideig ellenfeleink voltak, s még időre volt szükség, hogy közeledjenek a szovjethatalomhoz. Tupoljev az értelmiség azon kategóriájából való, amelyik nagyon kell a szovjet államnak, de ezek lélekben ellene voltak, és a személyes kapcsolatok vonalán is veszélyes, bomlasztó munkát folytattak, ha pedig nem folytattak, akkor ezzel lélegeztek…” (Molotov)

Blogunk sokat ír az angolszász egyetemek nyomasztó campus-antifa és identitáspolitikai őrületeiről, de mindezek magyar jelenléte (még) periférikus maradt. Ezzel, meglehet, rosszul mértük fel a hatásmechanizmusokat: nem tartottuk valószínűnek, hogy az USA egyetemi-tudományos világába is durván belemaró altrightes kor-áram erőteljesebben fogja mérgezni a hazai akadémiai közéletet.

Hiszen az egyik oka az altright amerikai diadalmenetének éppen az lehetett, hogy ott nem ismerték testközelből a náci és bolsevik társadalmi kommunikáció züllött és züllesztő működését. Például azt a hatalompolitikai zihálású bugris tahóságot, ami minden, valós teljesítményen, vagy hagyományon, vagy értékeken alapuló tekintélyt gátlástalanul és nihilistán semmibe vesz. Hogy a támogatók lelki alkata ehhez idomult vagy eleve ilyet várt el, arról még sok szakmai vita zajlik majd.

A tudomány világára ráengedni ezeket a keretlegényeket viszont eléggé ismerős itt a keleti végeken, ezért nem lepett meg senkit a Beobachter listázása. De hogy még a Краткий курс felelevenítését is megcsinálják az elhajló elvtársak fenyítésére és a belső harcok elrendezésére, az talán nem várt fejlemény. Az MTA korábbi elnökéről, a magyar kutatás-fejlesztés meghatározó személyiségéről, Pálinkás József akadémikusról (lett légyen mégannyira kontroverzális a működésének több eleme) ilyen szintű firkálmányt közölni, ez a totális lezüllés jele.

Bár nyilván a megfélemlítés volt az egyik cél, de a jobboldali-konzervatív akadémiai értelmiségnek nem csupán általánoskodó megnyilatkozásban, hanem konkrét tettekkel kell ezzel szemben fellépnie, különben ne csodálkozzon majd, ha bárkivel bármit megtehetnek közülük.

A TudásPresszó oldalán bemutattuk a minap, milyen gondokat okoz a genetika alkalmazása a történettudományban, régészetben azzal, hogy a humán tudományszakok képviselőinek kellene jól értelmezniük a molekuláris biológiai eredményeket és viszont. Úgy tűnik, a humán és reál diszciplinák közti villongások méginkább felerősödnek, ha a genetika orvosi és embertani alkalmazását társadalmi perspektívában kezdik el vitatni.

A Harvard nagy elismertségű és egyben sokat vitatott genetikus professzora, David Reich terjedelmes publisztikát közölt a közelmúltban, amelyben hozzányúlt a lehető legérzékenyebb témához, az emberi fajok különbségeihez. Nem előzmények nélkül, hiszen most megjelent könyve a történeti genetika oldaláról közelíti a kérdéshez. Az orvosi vonatkozásokat a prosztatarákra való hajlamot tárgyaló régebbi cikkében például már korábban tárgyalták szerzőtársaival.

A friss publikációk késztethették azokat a tudósokat, szám szerint 67 kutatót, hogy közösen aláírt szöveget jelentessenek meg a Buzzfeeden. Ebben nem csupán vitatják, hogy Reich és a hozzá hasonló genetikusok helyesen használják-e a “faj” fogalmát, de felhívják a figyelmet a veszélyre is, hogy ez a szóhasználat súlyos társadalmi-politikai következményekkel járhat. “Race has long been a potent way of defining differences between human beings. But science and the categories it constructs do not operate in a political vacuum.”

→ olvasásának folytatása

Aggasztó történelmi trend erősödik: a magasabb iskolai végzettségű társadalmi csoportokon belül nő a szakadék a két politikai oldal követői között, a jobboldalt otthagyják a tanultabb választók. Ez nyilván visszahat majd a politizálásra is, negtív spirálba taszíthatja a konzervatívokat.
Ja, az USA-ban.

A Pew Research minap hozta nyilvánosságra a politikai orientációk társadalmi-demográfiai szempontok szerinti megoszlását bemutató adatait. Ebben az iskolázottság is fontos tényezőként jelenik meg:

→ olvasásának folytatása

Mitől a lehető legtágabbak az egyetemi szólásszabadság határai? Milyen alapon tiltakozik az akadémiai közösség, ha korlátozva érzi a szabadságát? Miért van több joga kritikusan megnyilvánulni az egyetemi oktatónak saját munkahelyét érintő ügyekben, mint bármelyik más munkahely alkalmazottjának? Joggal követelik-e egyes egyetemi diákcsoportok, hogy ne kelljen számukra kellemetlen érzést okozó szövegeket hallaniuk, nézetekkel szembesülniük, eseményeket/gondolatokat megismerniük?

→ olvasásának folytatása

Ma jelent meg a leginkább mértékadónak számító kutatás-fejlesztési körkép, a National Science Foundation (NSF), az USA szövetségi szervezete gondozásában készülő Science and Engineering Indicators 2018-as jelentése. Eszerint még mindig az USA a világ legerősebb tudományos hatalma, de a szakcikkek mennyiségét tekintve már Kína a vezet.

A Nature erről szóló beszámolója kiemelte, hogy az innovációs adatok egyre fontosabb szerepet játszanak az elemzésekben – mivel a kutatás-fejlesztés gazdasági hatása/jelentősége megkerülhetetlen tényezővé vált.

A hír: a nagy angliai kormányátalakítás során Sam Gyimah lett az új tudományos és felsőoktatási miniszter. A jórészt lezajlott centralizáló és hatékonyság-növelő finanszírozási reformok erős politikai lobbierővel támogatott továbbvitele lesz a dolga, a Brexit következményeinek kezelésével. → olvasásának folytatása

Két éve tart az az egyeztetés, ami a világ legnagyobb tudomános könyvkiadója, az ELSEVIER és a német felsőoktatás között zajlik. A téma (sajnos) nem a tudományos publikációk minőségbiztosítása, a fiatal kutatók publikációs lehetőséghez jutatása, a Máté-effektus tompítása, a vizualizációk fejlesztése, hanem (természetesen) a pénz.

A tét nem kicsi: megállapodás híján a Nature szerint kétszáz német egyetemről ezekben a hetekben már nem lesz elérhető az ELSEVIER publikációs portfóliója. Ennek a következményei nyilván súlyosak lennének. Nem csupán a német kutatók számára, akik így kikerülnek a globális tudományos információs hálózatból, hanem az ELSEVIERnek is, hiszen a világ egyik tudományos nagyhatalma jut el odáig, hogy kilép a publikációs nagyipar rendszeréből.

→ olvasásának folytatása

A világ egyik legjobb egyeteme, az Oxford University követte a forrásteremtés nem szokványos útján a Cardiff University megoldását: kötvényt bocsátott ki. Korábban mások között Cambridge is már megjelent egy negyvenéves lejáratú kötvénnyel, amire 3.75 lett a kamat, de Oxford igazán nagyot dobott: 100 éves lejárattal dolgozik!

*

Arról természetesen megoszlanak a vélemények, hogy vajon ez a folyamat nem taszítja-e az egyetemi világot az eladósodás spiráljába? Az bizonyos, hogy az állami támogatásokhoz képest ez a megoldás erősíti az egyetem gazdasági függetlenségét, azonban nyilván csak akkor járható út, ha kőkemény gazdasági, gazdálkodási és egyetem-stratégiai kontrollok biztosítják a célszerű felhasználást.

De egyetempolitikai szempontból vonatkoztassuk ezt a felsőoktatás társadalmi percepciójának kérdésére. Egyfelől itt a lehető legközvetlenebb visszaigazolást kapja az egyetemi teljesítmény a társadalmi-gazdasági környezettől: pénzt adnak a kötvényvásárlók az egyetem várható teljesítményére, bevétel-termelő-képességére. Ezt nyilván a múltbéli tapasztalatok (hagyomány, presztízs), másfelől a tudásipar rentábilitásáról kialakult kép alapozza meg

Másfelől, gondoljuk meg, micsoda bizalom kell övezzen bármilyen vállakozást, intézményt, tevékenységet, hogy a mai világban reálisnak tartsuk 100 év múltán is a fennállását, működését?! Ez az, amit az egyházakon kívül vélhetően csak az egyetemekről vagyunk képesek elhinni…

• (a kép nem a bejegyzésben említett kötvényt ábrázolja, de szintén patinás…)

Facebook bejegyzésünk a kínai egyetempolitikai fejleményekről – mármint azokról, amelyek a külföldi finanszírozású intézményeket érintik.

Üdvözletét küldi Allan Bloom, aki harminc éve jelezte, hogy nem csupán közéleti, hanem szakmai-intellektuális hanyatlás ez lesz abból, ha a nyugati kultúra (beleértve a tudományt is) érték-standardjait lerombolja a poszmodern “nyitottság” és relativizmus. A Wall Street Journal reflexiója az amerikai egyetemi campusokon uralkodó baloldali intoleranciára és szólásszabadság-korlátozásra: a konzervatív megszólalók elüldözése nem csupán a szólásszabadság klasszikus amerikai hagyományát sérti, hanem a helyzet logikája az intellektuális beszűkülést fokozza.

https://www.wsj.com/articles/higher-educations-deeper-ailment-1510615185?mod=e2fb